Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kampánypénz közpénzen?

A sajtóban is napvilágot látott közpénzosztogatással kapcsolatban írásbeli kérdést intézett Koszorús László a Fidesz országgyűlési képviselője Kiss Péter kancelláriaminiszterhez.


Dátum: 2009-01-02 13:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126580
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:54:46.544595, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Miniszter Úr!

Gyurcsány Ferenctől illetve kormányától megszokhattuk, hogy a szavak nincsenek összhangban az azokat követő tettekkel. Míg egész évben szembe mentek a magyar gazdaság és a magyar emberek érdekeivel, addig év végén brutális megszorításokat tartalmazó költségvetést fogadtattak el az ellenzék tiltakozása ellenére.

A magyar kormány félrekezelte a válságot, amikor más sikeres európai példák helyett saját feje után ment, így ma már nem is a válság, hanem annak súlyos félrekezelése jelenti az igazi veszélyt Magyarországra. Ezzel az elhibázott gazdaságpolitikával Gyurcsány Ferenc végleg a térség sereghajtójává züllesztette az országot.

Értethetetlen, hogy ilyen helyzetben az ország vezetői miért saját párttársaiknak, személyes jó barátaiknak nyújtanak segítő kezet, és miért nem azoknak, akiktől elvették a tizenharmadik havi nyugdíjat, az idei bérfejlesztést, vagy az utazási támogatást.

Ma fény derült arra, hogy az adófizetők pénzét elherdálva ismételten MSZP-közeli cégeknek juttatnak közpénzt. Elfogadhatatlan, hogy Szigetvári Viktor cége, amelyet az MSZP korábbi kampányigazgatója alapított Szigetvári és Társai Kommunikációs Kft. néven, több milliós megbízást kapott a kancelláriától.

Úgy látszik, az igazság teljes kibontása során derül csak ki, hogy Gyurcsány Ferenc bejelentése, miszerint spórolnak a kormányzati kiadásokkal, nem vonatkozik az MSZP-közeli cégekre. Fentiekre tekintettel kérem szíves válaszát arra vonatkozólag, hogy:

- mit tartalmaz a Szigetvári és Társai Kommunikációs Kft. illetve a kancellária között megkötött szerződés?

- a szerződés alapján mennyi pénzt fizetett ki a Miniszterelnöki Hivatal a Szigetvári és Társai Kommunikációs Kft. számára?

Kapcsolódó elemek