Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tülekedés a szocialista párt vezető posztjaiért


Dátum: 2009-01-02 16:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126583
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:54:47.517775, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyurcsány Ferenc pártelnök az eddigi jelölések alapján várhatóan jó eséllyel megtarthatja posztját az MSZP március végi tisztújító kongresszusán. A Magyar Nemzet értesülései szerint veszélyben forog azonban Hiller István alelnöki széke, de Juhász Ferenc elnökhelyettesnek, illetve Ujhelyi István alelnöknek is komoly kampányra lehet szüksége.

Nemcsak Szekeres Imre és Juhász Ferenc eddigi elnökhelyettesek indulnak a két vezető posztért, hanem Lamperth Mónika elnöki kabinetvezető is. A három alelnöki székben jelenleg Ujhelyi István, Hiller István oktatási miniszter és Kiss Péter kancelláriaminiszter ülnek. Az utóbbi pozíciója tűnik jelenleg megkérdőjelezhetetlennek. A pártelnökségért azonban sem ő, sem Szekeres Imre, sem pedig Szili Katalin házelnök nem indul várhatóan - olvasható a lapban.

Kapcsolódó elemek