Pluszpénz Sziky Gyuláéknak
Dátum: 2009-01-03 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126596
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:54:51.460309, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az évi százmillió forintos támogatáson felül tízmillió forintot adott a Nyíregyházi Spartacus Kft-nek a város szocialista polgármestere.
Csabai Lászlóné ötletét még a közgyűlés szocialista tagjai is leszavazták, de ő ennek ellenére, saját hatáskörben döntött a juttatásról. A futballklub tulajdonosa Sziky Gyula, aki korábban jelentős részesedést birtokolt abban az Advertum Kft.-ben, amely kormányzati garanciával jutott 5,2 milliárd forintos hitelhez.
A Magyar Nemzet információi szerint a Veres János pénzügyminiszterrel és Csabai Lászlóné polgármesterrel is kitűnő kapcsolatokat ápoló Sziky Gyula tavaly állapodott meg a városi önkormányzattal a Spartacust birtokló kft. háromszáz millió forintos támogatásáról, 3 évre.