Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ultra Ibolya Akció Csoport?


Dátum: 2009-01-03 15:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126605
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:54:54.287256, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ifjúsági Konzervatív Unió néven új konzervatív ifjúsági szervezet alakult - adta tudtul szombaton az MDF közleményben. A közlés szerint a szervezet azzal a céllal alakult, hogy "tevékenyen részt vegyen egy, az ország szempontjából tovább nem halogatható konzervatív szemléletváltás és fordulat előmozdításában".

A szervezet megalakulásakor egyértelművé tette, hogy az MDF korszerű konzervatív politikájában látja a jelenlegi válságból való kilábalás garanciáját, valamint a magyar középosztály megerősítését - írták. Az Ifjúsági Konzervatív Unió elnökévé Horváth Istvánt választották. A nevét IQ-ként rövidítő szervezet vezetője szerint az elmúlt év a fiatalok számára bebizonyította, hogy megújulásra van szükség az MDF-ben és a magyar közéletben egyaránt.

Az új szervezet alakulásának hátterében feltehetőleg az áll, hogy az MDF és annak ifjúsági szervezete, az Ifjúsági Demokrata Fórum közötti viszony megromlott a legutóbbi pártelnökválasztás idején. Az IDF közleményt adott ki az új szervezet megalakulását követően, ebben azt írták: öröm a számukra, ha a közéletben aktívan tevékenykedő fiatalok jelennek meg.

Hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy az MDF-nek - alapszabálya szerint - egyetlen ifjúsági szervezete van, az IDF. "Ezért javasoljuk, hogy az új szervezet a céljaikat jobban kifejező Ultra Ibolya Akció Csoport nevet használja" - zárul a Lasztovicza Gábor IDF-elnök nevével jegyzett közlemény. Az IDF-elnök elmondta: az MDF alapszabályát csak a párt országos gyűlésének kétharmados többsége módosíthatja.

Kapcsolódó elemek