Újabb kormányzati pazarlás
Gyurcsány Ferenc azonnali hatállyal vonja vissza az MSZP-hez közeli újságírókkal kötött megbízási szerződéseket - hangzott el Koszorús László hétfői sajtótájékoztatóján. A Fidesz sajtóosztálya felajánlotta segítségét.
Dátum: 2009-01-05 12:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126662
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:55:12.305474, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Koszorú László leszögezte: arcátlan dolog, hogy miközben az emberektől a megélhetéshez szükséges tízezer forintokat vesznek el, addig milliókat fizetnek ki teljesen feleslegesen haveroknak úgy, hogy ezeket a munkákat a minisztérium alkalmazottai is el tudnák végezni. A kormány a válság kellős közepén is számolatlanul szórja az emberek pénzét. A teljesen felesleges kiadások között a fideszes politikus említett kézségfejlesztő tréningeket, különböző kommunikációs tanácsadásokat, fotók elkészítését. Ezeket a munkákat a minisztérium apparátusa ingyenesen is el tudná végezni, hiszen a Miniszterelnöki Hivatalnak is van sajtóosztálya, vannak fotósaik, és még kommunikációs tanácsadókat is fizetnek - húzta alá a képviselő, megjegyezve: több millió forint került ismételten elherdálásra. Súlyos százezreket fizetünk közalkalmazottaknak, köztisztviselőknek arra, hogy ezeket a munkákat ellássák, a másik oldalon pedig teljesen feleslegese haveroknak, MSZP-közeli cégeknek kifizetnek több millió forintot - tette hozzá.
Gyurcsány Ferenc vonja vissza ezeket a felesleges megbízásokat, a Fidesz sajtóosztálya pedig felajánlja segítségét a miniszterelnöknek és a kormánynak a célból, hogy ezeket a munkákat a jövőben ingyen elvégzik, így több tízmillió forintot lehetne spórolni az adófizetőknek - jelentette be Koszorús László.