Az egységes uniós üzenet fontosságát hangsúlyozzák
Az egységes uniós üzenet fontosságát hangsúlyozta a Közel-Kelet ügyében hétfőn Brüsszelben az Európai Bizottság egyik szóvivője.
Dátum: 2009-01-05 14:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126669
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:55:14.741374, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az EU "kormányának" napi sajtótájékoztatóján Amadeu Altafaj Tardiót annak kommentálására kérték, hogy miközben az EU külügyminiszteri trojkája - Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter vezetésével, uniós külügyi főtisztviselőkkel kiegészülve - a helyszínen igyekszik feltérképezni a harcok beszüntetésének lehetőségeit, Nicolas Sarkozy francia államfő - saját külön útiterve szerint - maga is békéltető körutat tesz a térségben.
"Mindenkinek a hozzájárulása üdvözlendő" - mondta a szóvivő, és hozzátette: csak az a fontos, hogy minden uniós tényező ugyanazt az üzenetet adja át közel-keleti tárgyaló partnereinek. Az EU legfontosabb üzenete - mondta - az, hogy azonnal, minden előzetes feltétel nélkül jöjjön létre tűzszünet, fokozzák az erőfeszítéseket a békefolyamat felgyorsítása érdekében, és Izrael nyisson olyan folyosót, amelyen át a segélyszállítmányok bejuthatnak a Gázai övezetbe a rászoruló palesztinokhoz.
Altafaj Tardio azok után emelte ki az unió egységes hangjának fontosságát, hogy a hét végén az EU soros elnökségét ellátó Csehország miniszterelnökének szóvivője előbb védelmi jellegűnek minősítette Izrael katonai behatolását a Gázai övezetbe, majd pedig - az arab részről elhangzott rosszallás nyomán - a cseh külügyek irányítója ezt a szóvivői megnyilvánulást olyan nyilatkozattal helyettesítette, miszerint az önvédelemre hivatkozva sem lehet úgy alkalmazni erőt, hogy azzal tömegesen sújtják a polgári lakosságot.