Antonescu marsall utca Marosvásárhelyen
Továbbra is a háborús bűnökért halálra ítélt és kivégzett Ion Antonescu marsall nevét viseli Marosvásárhelyen egy utca, jóllehet a városi tanács már tavaly döntést hozott a névváltoztatásról - írta pénteki számában a marosvásárhelyi Népújság című napilap.
Dátum: 2003-04-04 08:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8967
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:57.624011, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A lap felhívta a figyelmet arra, hogy Maros megye prefektusa meglehetősen felemásan értelmezi a háborús bűnösök kultuszának tilalmáról tavaly hozott román kormányrendeletet: miközben az elmúlt hetekben teljes határozottsággal lépett fel azért, hogy eltávolítsák Wass Albert író Maros megyében található két szobrát, egyetlen lépést sem tett azért, hogy a Marosvásárhely központjában lévő utca nevének megváltoztatásáról szóló határozatot végre is hajtsák.
A marosvásárhelyi tanács a kormányrendelet alapján tavaly úgy határozott, hogy az Antonescu utca nevét Vársétányra változtatják. A határozatot azonban a polgármesteri hivatal arra hivatkozva nem hajtja végre, hogy a városban működő Maros Megyei Hősök Kultusza Egyesület elnevezésű szervezet a bíróságon megtámadta a
kormányhatározatot.
- Amíg a per tart, és nem születik végleges döntés ebben az ügyben, nem alkalmazhatjuk az utcanév változtatásra vonatkozó határozatot - jelentette ki a polgármesteri hivatal képviselője a lapnak.
A prefektúra illetékese úgy nyilatkozott a Népújságnak: az utcanév megváltoztatására hozott határozattal teljesítették a törvény előírásait.
MTI - fidesz.hu