Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A jegybanki alapkamat csökkentését kéri a Fidesz elnöksége

A Fidesz továbbra is az alapkamat csökkentését várja a monetáris tanácstól - mondta Szijjártó Péter szóvivő pártja elnökségének ülését követően újságíróknak.


Dátum: 2009-01-06 15:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126710
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:55:27.966615, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz elnöksége az ország gazdasági helyzetével kapcsolatban megállapította, hogy a helyzet napról napra romlik: látszik, hogy a kormány képtelen megálljt parancsolni a cégek csődjének és a munkahelyek elvesztésének, a folyamatok kontrollálása végleg kicsúszott a kormányzat kezéből - mondta el Szijjártó Péter kedden sajtótájékoztatón.

A Fidesz kommunikációs vezetője szerint a kabinetnek intézkedéseket kellene hoznia a munkahelyek védelme érdekében, elsősorban az alapkamat csökkentését kéne elérnie.

Szijjártó annak kapcsán, hogy egy mai sajtónyilatkozatában már a jegybank elnöke is az alapkamat csökkentését szorgalmazta, arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fidesz hasonló javaslatát bíráló személyek száma egyre fogyatkozik, és már azok is a kamatvágás mellett érvelnek, akik korábban a "leghangosabb és legszenvedélyesebb" bírálói voltak a Fidesz kezdeményezésének.

Szijjártó értetlenségét fejezte ki ugyanakkor amiatt, hogy a monetáris tanács tegnapi ülésén, a külföldi elemzők és a magyar gazdaság elvárásaival szemben, valamint Simor András nyilatkozata ellenére, mégsem került sor az alapkamat csökkentésére.

Hozzátette, a mai irreálisan magas kamatok mellett a vállalkozásoknak alapvetően két lehetőségük van: elmenekülnek a fekete gazdaságba, esetleg dolgozói elbocsátásokkal vagy tevékenységük felfüggesztésével reagálnak a helyzetre.

"Simor András véleményével egybehangzóan" ezért azt kéri a Fidesz, hogy a jegybanki alapkamatot "minél előbb, minél nagyobb mértékben" csökkentse a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa - hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Kapcsolódó elemek