Európai Polgár Díj a szenttamási Emberi Jogi Központnak?
Becsey Zsolt néppárti európai parlamenti (EP-) képviselő azt javasolja, hogy a vajdasági Szenttamáson működő Emberi Jogi Központot tüntessék ki az Európai Parlament új díjával, az Európai Polgár Díjjal.
Dátum: 2009-01-07 08:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126727
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:55:32.982204, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kitüntetést idén tavasszal először adományozzák azoknak, akik kiemelkedően segítik kontinensünk szellemi és emberi egységesülését, lakóinak egymás iránti megértését.
Becsey keddi közleménye szerint a szenttamási Emberi Jogi Központ folyamatosan és aktívan segíti a modern európai demokrácia elveinek és gyakorlatának terjesztését az Európai Unióhoz közeledő Szerbiában, példát mutatva más emberi jogi civil szerveződéseknek is a Nyugat-Balkánon.
A néppárti politikus úgy véli: hiánypótló és kockázatos vállalkozás volt a központ 2006 januárjában megkezdett működése, azzal a céllal, hogy "tárgyszerűen, tények szakszerű gyűjtésével, dokumentálásával segítse mind Szerbia és a Vajdaság népeinek, mind a kárpát-medencei magyarságnak jobb önismeretét, mind az európai közvélemény felvilágosítását az őshonos nemzeti és etnikai kisebbségekről Közép-Kelet-Európában."