Tovább folytatódik a lenyúlás az egészségügyben
A botrányok, a jogsértések és a korrupció ellenére a kormány továbbra is támogatja a HospInvestet, amit a mátrai gyógyintézet üzemeltetésének magánkézbe adása is mutat. Ezt Pesti Imre, a Fidesz szakpolitikusa mondta szerdán sajtótájékoztatón.
Dátum: 2009-01-07 15:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126755
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:55:41.439889, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormánynak az ellátás minőségénél és a beteg emberek egészségénél sokkal fontosabb a pénz, a kabinet olyan magánbefektetőket támogat, amelyeknek egyetlen célja van: a jelentős forráskivonás a magyar egészségügyből - mondta Pesti Imre.
"Ott folytatják 2009-ben, ahol 2008-ban abbahagyták. A gátlástalan lenyúlás az egészségügyi szektorban tovább folytatódik" - hangsúlyozta a politikus, aki elmondta, hogy az eddigi 250 milliárd forint után idén újabb 150 milliárd forintot vonnak el az ágazattól.
A képviselő megdöbbentőnek és furcsának tartja, hogy a kormány egy olyan céget támogat, amelynek működését sorozatos botrányok és tisztességtelen eljárások kísérik.
A képviselő úgy véli, hogy felvetődik a kérdés, miért ilyen fontos a kormányzat számára a HospInvest támogatása.
Pesti szerint erre egyértelmű a válasz: a történések mögött "nagyon brutális" gazdasági érdekek húzódnak meg, mint fogalmazott, "a HospInevest, a szocialisták és a kormányzat maffiaszerűen működik".
Az intézet üzemeltetési jogának átadását újabb lépésnek nevezte afelé, hogy az egyetlen szocialista irányítású megyében "gyakorlatilag minden" az említett vállalkozás kezébe kerüljön.
Pesti emlékeztetett rá, hogy "nem új a történet". Elmondása szerint tavaly azért távoztak dolgozók az intézményből, mert nyilvánvaló volt, hogy hamarosan a HospInvesté lesz az üzemeltetési jog.