Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zűrzavaros diplomácia a gázvitában

A Fidesz támogatja a kormányzati intézkedéseket a válság megoldására, de szerinte az elmúlt egy hét alatt a kormányzati passzivitásnak és zűrzavarnak számos jele volt a diplomáciában - mondta Németh Zsolt a külügyi bizottság szerdai rendkívüli ülésén.


Dátum: 2009-01-07 15:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126756
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:55:41.770262, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mesterházy Attila, a testület szocialista tagja szerint a kérdésből nem kellene pártpolitikát csinálni, mert az MSZP-s és a fideszes szavazók egyformán fognak fázni. A Fidesz "téves, rosszindulatú álláspontja" hozzájárulhat a válság elmélyüléséhez - hangoztatta a politikus.

A két képviselő között vita bontakozott ki arról is, hogy hány napra elegendőek a stratégiai gázkészletek. Németh Zsolt szerint 8 napra, és ebből kettő már eltelt, Mesterházy Attila szerint a fideszes képviselő összekeverte a számokat, és nem 500 millió köbméter gáz van a tározókban, hanem 3 milliárd köbméter és ehhez jön még a napi 8-9 millió köbméter hazai termelés.

Németh Zsolt többször hangsúlyozta, hogy a helyzet megoldásának kulcsa részben az Európai Unió kezében van, a magyar politikának és diplomáciának pedig összehangolt lépéssorozatra van szüksége. Tarthatatlan a magyar kormány és az EU hivatalos álláspontja, hogy magánjellegű vitának kell kezelni az orosz-ukrán vitát - szögezte le újból az ellenzéki politikus. Hozzátette: az uniónak közvetítőként kell fellépnie a vitában.

A külügyi bizottság elnöke felelőtlennek nevezte Molnár Csaba energiaügyi miniszter eddigi nyilatkozatait, szerinte a magyar közvéleménynek meg kell ismernie a valós helyzetet. Németh Zsolt szerint felháborító, hogy a konfliktus kezdete óta a magyar külügyminiszter nem szólalt meg az ügyben, és ildomos lett volna, ha téli szabadságát a múlt héten megszakítja. E fórumon is megismételte korábbi kritikáját, hogy a két illetékes nagykövetnek is meg kellett volna szakítania szabadságát a válság miatt.

Ki kell mondani, hogy Oroszország nem megbízható szállító - közölte Németh Zsolt, aki azt kérdezte a kormány képviselőitől, hogy az orosz félnél tiltakoznak-e jegyzékben, ahogy ezt más kormányok tették.

Magyarország ne hezitáljon, hanem használja ki a pillanatnyi lehetőséget arra, hogy a Nabucco gázvezeték megépítése minél nagyobb lendületet kapjon - fogalmazott a bizottság fideszes elnöke.

Gruber Attila (Fidesz) kampányt szorgalmazott, hogy a fogyasztók minél több helyről és több forrásból értesüljenek az energiatakarékossági lehetőségekről.

A külügyi bizottság a rendkívüli ülésen az orosz-ukrán gázvitáról és az annak nyomán Magyarországon kialakult helyzetről nem fogalmazott meg közös álláspontot. Az ülés végén Németh Zsolt "lassú időt, magas nyomást és minél magasabb hőmérsékletet" kívánt.

Kapcsolódó elemek