95 éve született Herbert von Karajan

Kilencvenöt éve, 1908. április 5-én született Salzburgban a XX. század egyik legnagyobb karmestere, Herbert von Karajan. Nagyszerű formaérzékkel rendelkező, szuggesztív egyéniség volt. Hangversenyei minden műfajban és minden stílusban élményt adóak. Operakarmesterként és koncert-dirigensként egyaránt a XX. század legkiválóbbjai közé tartozott.

Dátum: 2003-04-04 11:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8971
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:10:58.899448, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Görög bevándorló orvos fia volt, négyéves korában kezdett zongorázni tanulni, s csodagyereknek tartották. Nyolcéves, amikor szülei beíratják a salzburgi Mozarteumba, és 1929-ben diplomázik karmester szakon a bécsi Zeneakadémián. Ugyanabban az évben, január 22-én debütált karmesterként Salzburgban a Mozarteum zenekarával, Csajkovszkij V. szimfóniáját, Mozart A-dur zongoraversenyét (K.488.) és Richard Strauss Don Juan című szimfónikus költeményét vezényelte. 1929-ben első karmesternek szerződtette őt az ulmi városi színház, miután nagy sikert aratott beugrásával Mozart Figaro házasságának előadásában. Harmincéves korában Berlinben a Staatsoperban Wagner Trisztán és Izoldájával ért el igazi világsikert.

A nácik hatalomra jutása után belépett a nemzetiszocialista pártba. Hamarosan főzeneigazgatóvá nevezték ki Aachenben. Dirigált a Salzburgi Ünnepi Játékokon, miután nagy példaképe, Arturo Toscanini az Anschluss miatt lemondta ottani fellépéseit. A Hitler 50. születésnapja alkalmából tartott koncert után állami karmesterré nevezték ki. A háború végén, 1944-ben Olaszországba menekült. Egy szövetségi bíróság felmentette őt, de több fellépése tiltakozást váltott ki Amerikában, még 1955-ben is.

Karmesteri pályafutása a második világháború után teljesedett ki, miután megbocsátották neki együttműködését a nácikkal. 1948-ban vezényelte első ízben a Bécsi Filharmonikusokat, és ebben az évben kezdett operát rendezni a milánói Scalában. 1955-től 1989-ig állott a Berlini Filharmonikusok élén. 1956 és 1964 között a bécsi Staatsoper vezetője, majd a Salzburgi Ünnepi Játékok teljhatalmú irányítója, emellett a milanói Scala vezető karnagya és a New York-i filharmonikusok vendégkarmestere volt.

Felsorolni is nehéz a sikerekben rendkívül gazdag pályafutás valamennyi állomását. Többször vendégszerepelt Budapesten is. 1969-ben létrehozta a Herbert von Karajan Alapítványt. 1985-ben Karajan a világ első karmestereként vezényelt istentisztelet alatt a Vatikánban, két évre rá - már betegségével küszködve - az újévi koncertet dirigálta Bécsben.

Sikereinek alapja az abszolút mesterségbeli tudás, a fanatikus munkaszeretet és a tökéletességre való törekvés volt. Könyörtelen művészi igényessége nem ismert határt sem önmagával, sem a zenekarral, sem az énekesekkel szemben. Mindezzel számos súrlódást, kisebb-nagyobb konfliktust provokált - a sikersorozatot botrányok kísérték a Scalában, Salzburgban, Bécsben és a Berlini Filharmonikusok élén. Ez utóbbi zenekar maradt tevékenységének középpontjában, de a sorozatos viták megrontották a muzsikusok és Karajan kapcsolatát, ezért 1989 áprilisában lemondott berlini tisztégéről. 1989. július 16-án halt meg Anifban, Salzburg mellett.

Nagyszerű formaérzékkel rendelkező, szuggesztív egyéniség volt. Hangversenyei minden műfajban és minden stílusban élményt adóak. Operakarmesterként és koncert-dirigensként egyaránt a XX. század legkiválóbbjai közé tartozott. Interpretációjának pontosságáról és tárgyilagosságáról volt nevezetes, bár élete vége felé stílusa mind személyesebbé vált. A körülötte dúló viharok során nem művészetét, hanem karakterét bírálták sokan: diktátori ösztönét, amely nem tűrt ellentmondást, s csak az alávetettséget viselte el másoktól.

Uralkodója, szuverén egyénisége volt a zene világának, súlyos gerincműtétje után, hajlottan és megtörten is a dobogóra állt, s az 1987-es bécsi újévi koncerten a zenekar talán még éteribben szólalt meg pálcája intésére. Osztrák létére inkább német lelke volt, igazi világa Wagner birodalma, a Tetralógia, és a többi nagy romantikus mű. Ugyanilyen átéléssel szólaltatta meg Beethovent és Mozartot, de otthon volt az olasz opera világában is, Verdi, Mascagni és Leoncavallo műveit, vagy éppen Johann Strausst is felejthetetlenül vezényelte.

Zenei hagyatéka rendkívül gazdag, valószínűleg az övé a világ leghosszabb lemezlistája. Többszáz lemezt készített, melyek 12 millió példányban keltek el. Egész sorozatokat: Beethoven szimfóniáit, Mozart- és Wagner-operákat ismételt meg, a tökéletességet hajszolva. A zenészek üzletszerűséggel vádolták, de lázadni már csak betegsége idején mertek ellene. Nyolcvanadik születésnapján világszerte ünnepelték, ám egyes életrajzírók kétségbe vonták, hogy kényszerből lépett volna a náci pártba, s nem karrierje gyorsítása érdekében. A folt mindig ott maradt a nevén, noha páratlan művészete feledtetni tudta azt.

Fábri Ferenc, MTI-Sajtóadatbank