A Fidesz-KDNP szorgalmazza a miskolci vásárcsarnok fűtését
Kisebbfajta téli katasztrófának, nagy problémának nevezte Miskolc központi piacának, a Búza térinek helyzetét Lenártek András, a Fidesz és Garamvölgyi Attila, a KDNP önkormányzati képviselője csütörtökön sajtótájékoztatón; a közelmúltban átadott megújult vásárcsarnokban és a hozzáépített üvegtetős szárnyakban ugyanis nincs fűtés, emiatt pedig a napokban több mázsányi zöldség-gyümölcs fagyott meg.
Dátum: 2009-01-08 15:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126779
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:55:49.031925, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz és a KDNP a vásárcsarnok áldatlan állapotáról eddig azért nem szólt, mert nem akart politikai tőkét kovácsolni belőle, ugyanakkor hetek elmúltával azt kell tapasztalni, nincs végleges megoldás, a jelenlegi helyzet nem megnyugtató, különösen annak tudatában, hogy továbbra is hideg lesz - mondta Lenártek András. Felelősök keresése, egymásra való mutogatások, és látszat félmegoldások jellemzik a mai helyzetet - fogalmazott a képviselő.
Az előzményekhez tartozik: tavaly október közepén adták át Miskolc központi piacát, a Búza térit; a csaknem hárommilliárd forintból újjáépült létesítmény mintegy 13 ezer négyzetméter alapterületű lett. Az 1926-ban átadott műemlék-jellegű vásárcsarnok teljes egészében megújult, az épület két oldalán új, üvegtetővel fedett csarnokok épültek. Több kereskedőnek, árusnak, valamint az itt naponta megforduló több ezer vásárlónak a decemberi hideg okozott döbbenetet, a csarnok ugyanis jégcsarnokká vált. Akkor tudatosult igazán: nincs fűtése, több mázsányi zöldség, gyümölcs fagyott meg - hangzott el.
Csakúgy lehet végleges, jó megoldást találni, ha Káli Sándor polgármester összehívja a helyzet megoldásában érintetteket, a tervezőt, az örökségvédelmi hivatal illetékesét, az üzemeltetőt, és a kereskedők képviselőit. Kezelje személyesen a problémát, találjanak közösen végleges megoldást, "felháborító, hogy ez eddig nem történt meg" - hangoztatta Lenártek András, hozzátéve: a mostani téli hónapokra viszont azonnal megoldást kell találni, akár olyan áron is, hogy néhány napra bezárják a piacot.
A képviselő felvetette: ebben a helyzetben a kereskedők bérleti díját is csökkenteni lehetne. A beruházónak és a városnak egyaránt felelőssége, hogy ez a hiányosság megszűnjön, nem lehet arra hivatkozni, hogy évtizedekkel ezelőtt mi volt - tette hozzá Garamvölgyi Attila, utalva azon véleményekre, hogy a vásárcsarnokban soha nem volt fűtés, és ezért sem terveztek most bele. A piacot működtető Miskolci Piac Fejlesztő és Üzemeltető Zrt. egyébként a napokban ideiglenes jelleggel a műemléki csarnok és a két új csarnok találkozásainál levő réseket csaknem teljesen befedte, légbefúvókkal fűteni kezdte a létesítményt.