Hatékonyabb tudományos együttműködést várnak az európaiak
Nem érzik kellően hatékonynak az európai kutatók és tudósok közti együttműködés uniós szintű támogatását az EU állampolgárai, ráadásul több tudományos kérdés kutatása erősen aggasztja őket - derült ki egy csütörtökön közzétett minőségi mutatókkal dolgozó tanulmány eredményeiből.
Dátum: 2009-01-09 10:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126814
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:55:59.575669, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy mind a huszonhét országban megrendezett csoportbeszélgetésekre épülő felmérés szerint az európaiak hatékonyabb tudományos együttműködést remélnek hatékonyabb európai tudományos politikáktól és a tagállamok nyitottabb hozzáállásától. Jobban elosztott és felhasznált pénzeken és hatékonyabban használt infrastruktúrákon keresztül az egész európai közösség érdekeit szolgáló megoldásokat és technológiákat szeretnének látni a polgárok.
"A felmérés eredményei meggyőzőek, bizonyítják, hogy a polgárok számára fontosak a tudományok és az tudományos eredmények, tehát helyesek az Európai Bizottság az európai kutatási térség létrehozása irányában tett erőfeszítései - közölte Janez Potocnik kutatásért és tudományokért felelős biztos. "Az EU polgárai hisznek a tudományokban, mint az életüket jobbá tevő eszközben, s ezért támogatnak egy egységesebb európai kutatási rendszert. Az agyak összehozása versenyképesebbé teszi Európát globálisan: "együtt intelligensebbek vagyunk, mint önmagunkban" - tette hozzá a Potocnik.
Az általános optimizmus ellenére a fókuszcsoportos beszélgetésekből az is kirajzolódik, hogy számos tudományos területen zajló kutatások komoly aggodalmakat keltenek a megkérdezettekben. Ilyen témák az állatkísérletek, az őssejt kutatások vagy a bio üzemanyagok, melyek kapcsán leginkább attól tartanak az emberek, hogy rossz célokra fordítják őket a tudósok. A génmódosítás, a genetikailag módosított növények, a környezetkárosodás egészségügyi kockázatai további félelmet keltenek a lakosokban. Ezekkel szemben általában véve optimisták a polgárok a gyógyszerkutatások, az energetikai kutatások, környezetvédelmi- és klímakutatások, valamint a mindennapi életünket egyszerűbbé tévő megoldások fejlesztése kapcsán.
A polgárok saját tagállamuk kutatási teljesítményét általában véve alacsonynak látják, melynek fő okai megítélésük szerint: az alacsony kutatási támogatási összegek, a politikai víziók és eltökéltség hiánya a kutatás terén, a rosszul szervezett közpénzekből megvalósuló kutatások, az agyelszívás és a kevéssé hívogató kutatói karrierképek. Ezen felfogás különösen igaz Dél- és Kelet-Európában, miközben a németek, franciák és a britek jobb képet alkotnak saját államuk kutatási teljesítményéről, noha itt is mindannyian egyetértenek abban, hogy a jelenleginél is több erőfeszítésre van szükség náluk is.
Az európai kutatáspolitika, noha kevéssé ismert a megkérdezettek körében, a legtöbben támogatják létrejöttét. A közös kutatási programok leginkább a franciák, olaszok, belgák, szlovének és a szlovákok körében népszerűek, de igen jó a megítélésük a magyarok, a görögök, az írek, a portugálok és a románok közt is. A felmérésben részt vevők közt azonban sokak szemében példaértékű az Egyesült Államok és Japán tudománypolitikája, mely erősen támogatja a tudományos együttműködést és a külföldi kutatók bevonását s ez által megítélésük szerint sokkal jobb eredményeket képes felmutatni.
A felméréshez 2008 nyarán végeztek fókuszcsoportos beszélgetéseket, 17 és 60 év közötti polgárokkal vegyes társadalmi háttérrel.