Szmogriadó Budapesten
Vasárnap 11 órától életbe lép a szmogriadó Budapesten.
Dátum: 2009-01-11 10:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126847
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:56:10.396917, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Demszky Gábor elrendelte a gépjárműforgalom korlátozását Budapest egész területére. E szerint a naptár szerinti páratlan napokon csak a páratlan rendszámú járművek, míg a naptár szerinti páros napokon csak a páros és a 0-ára végződő rendszámú járművek közlekedhetnek (a rendszámtábla utolsó számjegye számít) a főváros közigazgatási határán belül. Ez alól kivétel az M0-ás fővárosi szakasza. Tehát vasárnap 11 órától a páratlan rendszámú, hétfőn a páros rendszámú autók közlekedhetnek Budapesten. Ennek betartását a BRFK ellenőrzi.Emellett a főváros egész területén tilos a nyílt téri égetés.
A kialakult gázhelyzet miatt a főváros még a riasztási fokozatban sem kérheti az ipari fogyasztóktól az olajtüzelésű fűtőberendezések használatának korlátozását, így elsősorban a gépkocsi használat korlátozásával javítható a levegő minősége - írta a közleményben a Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája.