"Az SZDSZ megszűnt létezni"
Dátum: 2009-01-11 23:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126878
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:56:20.557060, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Valamennyi (37) szavazókör összesítése után a legtöbb szavazatot, 4697-et (58,68 százalék) Bácskai János, a Fidesz-KDNP jelöltje kapta. Második az MSZP jelöltje, Bánsághi Tamás lett 1850 szavazattal (23,11 százalék), míg a harmadik a Jobbik jelöltje, Szegedi Csanád lett 681 vokssal (8,51 százalék). Negyedik lett az SZDSZ jelöltje, John Emese 419 szavazattal (5,23 százalék), ötödik Várady Tibor, a Humanista Párt jelöltje 295 vokssal (3,69 százalék), míg Paulik Péter, a Magyar Kommunista Munkáspárt jelöltje 63 szavazatot kapott (0,69 százalék).
Szegedi Csanád szerint a ferencvárosi választók történelmet írtak, mert bebizonyosodott, hogy a fővárosban is harmadik erővé vált a Jobbik. A párt ferencvárosi jelöltje az MTI-nek vasárnap este elmondta, külön öröm a számukra, hogy az eredmény alapján kijelenthető: az "SZDSZ megszűnt létezni".