A hülyeség - ha fájna, 2003. április 4.
A Honvédelmi Minisztérium Zrínyi Kht-ja által készített internetes oldalon (www.bevetes.hu) olvasható egy izgalmas szöveg. A Kht-t felügyelő miniszter Juhász Ferenc. Olyan, Big Brother és Való Világ sztárok kézjegyével ellátott kultikus tárgyak nyerhetők a főiskolát végzett hadügyminiszter ajánlásával, mint Zsanett bugyija. A Hadügyminisztérium munkatársai, illetve a www.bevetes.hu szerkesztői olvasták honlapunkat, és ennek hatására 2003. április 7-re megváltoztatták a szöveget. (És elhelyeztek egy szép, Juhász Ferences képet.) Az eredeti szöveget már csak honlapunkon lehet megtekinteni, kép formában megőrizzük az utókornak. A gagyizmus térnyerése ellen folytatott küzdelemben azonban, úgy véljük, pusztán csatát nyertünk.
Dátum: 2003-04-04 13:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8977
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:11:00.978491, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2