Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ne ártson többet az ország érdekeinek az ellenzék

Orbán Viktor arra kéri a baloldali ellenzéki pártok vezetőit, hogy válasszák külön az ország nemzeti érdekeit érintő külpolitikai kérdéseket és a választási kampányban megfogalmazott céljaikat.


Dátum: 2002-03-06 10:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=621
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:52.336873, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Ne külpolitikai kérdésekben, az ország közös érdekeinek ártva próbáljanak pozíciót szerezni az előttünk álló választásokra, mert abból nehézségek származnak - fogalmazott a miniszterelnök szokásos szerda reggeli rádióinterjújában.

Álláspontja szerint a Benes-dekrétumok ügyében egyes ellenzéki erők méltánytalan támadásokat zúdítottak a kormányra, igyekeztek kárt okozni a kabinetnek, a miniszterelnöknek és az ország nemzeti érdekeinek is.

A kormányfő sajnálja, hogy nem mindenki hallgatott arra a felhívásra, hogy az egész nemzet szempontjából fontosnak tekinthető külpolitikai kérdéseket ne vonják be a választási kampányba. Erre figyelemmel - mint mondta - nem sodródhatott volna egy-két ellenzéki párt abba a helyzetbe, hogy megtámadja a magyar kormányt azért, mert a Benes-dekrétumok ügyében elvszerű, világos, mértéktartó, visszafogott, de határozott véleményt fejt ki.

- Akkor nem kerültek volna ellenzéki pártok olyan helyzetbe, mintha egyébként a Benes-dekrétumokkal nem volna különösebb problémájuk - szögezte le Orbán Viktor.

A kormányfő bízik abban, hogy a baloldali ellenzéki pártok tagjai között is nagyon sokan vannak olyanok, akik nem tartják igazságosnak a Benes-dekrétumokat és úgy gondolják, hogy előbb-utóbb valamit ezzel a kérdéssel kezdeni kell. - A Benes-dekrétumok ügyében inkább egyesítsük az erőinket, legyen továbbra is egységes a magyar külpolitika, minden párt értsen egyet abban, amiben eddig egyetértés volt közöttünk. Ilyen jelentőségű ügyekben próbáljunk teljes nemzeti erővel megnyilatkozni a nyilvánosság előtt, és ha tárgyalásokra kerül sor, akkor pedig a mindenkori kormány a teljes magyar közélet támogatását hadd tudja a háta mögött - fogalmazott Orbán Viktor.

Az e héttől hozzáférhető hosszú távú agrárhitelek kapcsán a úgy vélte, hogy az elmúlt száz évben még nem állt ilyen lehetőség előtt a magyar mezőgazdaság, azon belül pedig a családi gazdálkodók. - Soha kis- és középbirtokos gazdák ilyen kedvezményes hitelfelvételek lehetőségéhez nem jutottak - hangsúlyozta a miniszterelnök, aki abban bízik, hogy 200 milliárd forintot is elérő pénzösszeg beáramlása kezdődik meg a magyar mezőgazdaságba.

A szocialisták miniszterelnök-jelöltjével folytatandó nyilvános vitáit szükségesnek, jó dolognak nevezte, megjegyezve ugyanakkor, hogy a választások az emberek szívében dőlnek el és nem a színpadok látványa eredményeként. - Nem vagyok semmi jónak az elrontója, biztosan érdekes beszélgetésre kerül majd sor - jelentette ki Orbán Viktor. A miniszterelnök jelezte, hogy ő akkor is ott lesz a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen és elbeszélget az emberekkel április 5-én és 19-én, ha Medgyessy Péter nem fogadja el a viták időpontjául ezeket a napokat.

Kapcsolódó elemek