Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

IMF: A magyarok mondták meg, mit vállalnak


Dátum: 2009-01-13 08:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126940
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:56:40.940552, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A magyarok mondták meg, mit vállalnak" - mondta egy lapinterjújban a kedden hazánkba látogató Dominique Strauss-Kahn, az Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója. Strauss-Kahn elmondta: a 13. havi nyugdíj limitálását ugyancsak a kormány dolgozta ki.

Az IMF francia vezérigazgatója - aki ma Budapesten tárgyal a politikai és gazdasági élet vezetőivel - úgy fogalmazott a Népszabadságnak: a magyar kormány gazdasági programjának októberi bejelentése óta a pénzpiaci feltételek gyorsabban javultak a vártnál, de azért Magyarország külső finanszírozása továbbra is nehéz lesz, így helytelen lenne önelégültnek lenni.

Arra a felvetésre, hogy az IMF ragaszkodott-e bármilyen előfeltételhez, hogy Magyarország megkaphassa a készenléti hitelt, azt válaszolta: a programot, benne a tételes kötelezettségekkel, a magyar illetékesek dolgozták ki, követve a Nemzeti Valutalap általános tanácsát, amelynek alapját más országok esetében szerzett tapasztalatai adják. Az állami kiadások csökkentését célzó lépéseket, így a 13. havi nyugdíj limitálását ugyancsak a kormány dolgozta ki. Ez utóbbi egyébként a kisnyugdíjasok védelmét biztosítja - mondta a lapnak Dominique Strauss-Kahn.

Kapcsolódó elemek