Nagy a baj Pécsett
"Alig 360 nappal a 2010-es Európai Kulturális Fővárosi évnyitány előtt a szocialista-szabaddemokrata kormánynak és a pécsi városvezetésnek személyre és felelősségi hatáskörre szabott módon, büntetőjogi felelősségük tudatában nyíltan vállalniuk kell vétkes mulasztásaikat" - szögezi le Dr. Révész Mária.
Dátum: 2009-01-13 16:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126969
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:56:50.636752, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz pécsi elnöke szerint az EKF beruházásaival összefüggő és sorozatban a harmadik közbeszerzési pályázat kudarca bebizonyította, hogy jövőre fizikai lehetetlenség a koncert- és konferenciaterem, a könyvtár és tudásközpont, a Zsolnay Kulturális Negyed befejezése és üzembe helyezése. Elmarad az, amiért több tízmilliárdokat kaphat Pécs a kulturális léptékváltás zálogaként és amiért az esztendőben egymillió vendéget várna a térség - fogalmaz.
Nincs mit mentegetőzni a közterek és parkok felújítása kapcsán sem, mert ott sem sikerült még olyan közbeszerzési pályázatot kiírni, ami eredményes lenne. Másrészt: az elhanyagolt városrészek helyrehozatala választási ígérete ellenére évek óta adóssága ennek a városvezetésnek - tehát ez nem érdem, hanem mulasztás utáni kötelezettség - írja közleményében a politikus.
Nevesített, aláírt döntések születtek a kulturális és a gazdasági tárcáknál, a Miniszterelnöki Hivatalban, az uniós pályázatokat és pénzeket felügyelő központi irányító hatóságnál, a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácsnál és annak az ügynökségénél, a pécsi városházán, az EKF Menedzsment Kht.-nál, a megvalósíthatósági tanulmányterv készítőinél és a beruházások nyertes kiviteli tervkészítőinél - áll a közleményben.
A pécsi szocialista-szabaddemokrata városvezetés január 18-áig kezdeményezzen a fenti felelősökkel és szakértőikkel, valamint a PTE-vel és a Baranya Megyei Közgyűléssel, az EKF Művészeti Tanáccsal, illetve a városházi szakbizottságokkal közösen egy azonnali döntés-előkészítési (eseti) bizottsági üléssorozatot a kialakult válsághelyzet megoldási javaslatainak kidolgozására - fogalmazta meg a Fidesz pécsi városi szervezete és önkormányzati frakciója kéréseit és egyben javaslatait.
Másodsorban kérik, hogy a pécsi szocialista-szabaddemokrata városvezetés a január 22-i önkormányzati közgyűlésre (egyébként ez a Magyar Kultúra Napja is) készítsen rendkívüli intézkedési csomagokat; a beruházások és a programok módosítására, átcsoportosítására, valamint az eddigi előkészítő folyamatokban kudarcot vallott közreműködőkkel összefüggésben szükséges személyi változások meghozatalára - olvasható a pécsi politikus közleményében.
Erre a nyilvános ülésre elvárja a pécsi Fidesz Hiller István, Bajnai Gordon és Kiss Péter minisztereket, Suchmann Tamás államtitkárt, hogy itt tárják föl az eddigi kudarcok okait, és egyezzenek meg a szükséges kormányzati és önkormányzati kényszerlépésekben és azok határidejében - zárul a közlemény.