IMF-hitelből él Magyarország
A Fidesz-elnökség álláspontja szerint az elmúlt két hét történései azt mutatják, hogy a költségvetés "lényegében már nem létezik". Ezt Varga Mihály, a párt alelnöke mondta kedden sajtótájékoztatón.
Dátum: 2009-01-13 16:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126971
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:56:51.292203, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egyre erősödik a gyanú, hogy Magyarország jelenleg az IMF-hitelkeretéből él - ezt mondta Varga Mihály a Fidesz alelnöke, miután találkozott a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójával kedden, Budapesten. Varga Mihály hozzátette: már az IMF is látja, hogy ez a hitel "nem egy sikertörténet, hanem inkább egy kudarctörténet, amiből nem jön ki jól sem az ország, sem a valutaalap".
Ha a költségvetés egy ország gazdaságának az iránytűje, akkor Magyarországnak ma nincs ilyen iránytűje, mert a büdzsé "téves, rossz, hibás" számokra épül - jelentette ki a Fidesz alelnöke.
Meglátása szerint "azért nincs most költségvetés, azért rossz a 2009-es költségvetés, mert a kormánynak nincs ilyen gazdasági iránytűje, gazdasági programja, amire ezek épülhetnek".
Varga felelőtlenségnek nevezte a költségvetés elfogadását, amit azzal magyarázott, hogy az országnak "hamarosan el kell szenvednie" a költségvetési törvény módosítása nyomán bekövetkező bizalomvesztést.
Varga Mihály a költségvetés tarthatatlanságával kapcsolatban elmondta, hogy az infláció a tervezett 4,5 százalék helyett 2-3 százalék, a gazdasági visszaesés 1 százalék helyett 2,5-3 százalék, a reálbércsökkenés pedig a várt 2,7 százalék helyett 4-5 százalék lesz.
Hozzátette: várhatóan a költségvetési hiánya is nagyobb lesz, mint a kormány által előirányzott 2,6 százalék.
"A kormány kezéből mintha kicsúsznának a gazdasági folyamatok, egyre inkább úgy tűnik, hogy a folyamatoknak nem ura a kormány" - mondta a politikus, amit szerinte a legújabb, a gazdaság további gyengüléséről szóló adatok is alátámasztanak.
Varga Mihály a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatójával folytatott megbeszéléseiről azt mondta, Dominique Strauss-Kahn szerint is elképzelhető, hogy a kormánynak már év közben intézkedéseket kell hoznia a piaci bizalom helyre állítására érdekében.