Esélyegyenlőséget mobilvonalon is
Polgári körös fiatalok adták vissza SIM-kártyáikat a Westel mobilszolgáltatónak a cég V. kerületi Petőfi Sándor utcai irodájában péntek délután, tiltakozásul amiatt, mert a kommunikációs cég egy korábbi nyilatkozata alapján úgy látják: hirdetéseiben a Westel Rt. diszkriminálja a Demokrata című hetilapot.
Dátum: 2003-04-04 19:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8995
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:11:06.195536, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Demokrata egy február 13-i írásából kiderül: a Westel azért nem hirdet a jobboldali orgánumban, mert a legnagyobb példányszámú politikai hetilap olvasóit nem tekinti célcsoportnak, s álláspontjukon a jövőben sem kívánnak változtatni.
A péntek délutáni akciót szervező Latinovits Zoltán Polgári Kör Demokratát olvasó és Westel mobiltelefonnal rendelkező tagjai ezzel kapcsolatban arra lettek volna kíváncsiak, valóban így van ez, ám mint felhívásukból kiderül: a cég mostanáig nem reagált megkeresésükre.
A Westel magatartása olyan "pofátlansági küszöböt" lépett át, amelyet már nem lehetett figyelmen kívül hagyni - fogalmazott Kövér Péter, a kör egyik aktivistája. Jelezte: céljuk a figyelemfelkeltés, nem pedig a mobilszolgáltató "üzleti ellehetetlenítése".
Hangsúlyozta ugyanakkor: polgári körük más, közhasznú kezdeményezésekkel is előáll. Szorgalmazzák például az aquincumi Amfiteátrum jelenleg szeméttel borított területének rendbetételét: erre vonatkozó indítványukkal a III. kerületi önkormányzat is foglalkozik. Hogy az idáig elhanyagolt történeti emlékhelynek méltó környezetet teremtsenek április 13-án vasárnap elsőként szemétszedési akciót bonyolítanak le.
fidesz.hu