Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Monok ismét példát mutat

Mindennapos probléma és nem egy esetben bűncselekményekhez vezet, hogy az önkormányzatok nem teszik lehetővé a nyilvános - elsősorban gazdasági - adataikhoz való hozzájutást, pedig erre törvény kötelezi őket. Monokon mostantól minden hónapban közzéteszik az önkormányzat előző havi bevételeit és kiadásait.


Dátum: 2009-01-14 09:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=126994
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:56:58.514088, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Újabb példa nélküli lépést hozott a segélyezési rendszer megreformálásáért először síkraszálló Borsod megyei Monok. Szepessy Zsolt polgármester tájékoztatása szerint a településen úgy határoztak, hogy minden hónapban a falu saját televíziós hálózatában, a képújságon tételesen közzéteszik az önkormányzat előző havi bevételeit és kiadásait. Így bárki elolvashatja, hogy a hivatal mennyit költött munkabérekre, szociális segélyezésre, támogatásokra vagy éppen telefonszámlára, és kiderül az is, hogy mennyi bevétel származott az adókból vagy térítési díjakból.

Az újabb monoki kezdeményezés egy máig megoldatlan problémára mutat rá.

A közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992-es törvény ugyanis kimondja, hogy a közfeladatot ellátó szerveknek, így az önkormányzatoknak, a közpénzek felhasználásáról, az erre vonatkozó szerződésekről kötelességük tájékoztatni a közvéleményt, illetve rendeletben szabályozni a közérdekű adatok megismerését biztosító szabályokat.

Csakhogy ez a gyakorlat egyáltalán nem jellemző Magyarországon - mondta el lapunknak Komlódi András, a Társaság a Közérdekű Adatokért (TAKA) elnevezésű pécsi civilszervezet elnöke. A TAKA hónapok óta a bíróságon küzd azért, hogy a város vezetése hozza nyilvánosságra az állampolgárok életét alapvetően befolyásoló önkormányzati szerződéseket. Erőfeszítéseiknek köszönhetően a város már közzétette a Pécs - Európa kulturális fővárosa program hatástanulmányát, de újabb pereket kénytelenek indítani, a jövő héten például a városi vízközművagyonról szóló szerződés nyilvánosságra hozataláért.

De nemcsak Pécsen okoz ez problémát, Budapesten a terézvárosi és erzsébetvárosi ingatlanpanamák példája is bizonyítja, hogy elengedhetetlen szükség lenne az önkormányzati szerződések, gazdasági adatok nyilvánosságára.

A kérdés kapcsán érdemes például megemlíteni a Szolnok megyei Rákócziújfalu esetét. Ott a képviselőtestület szerint a polgármester egyéni döntései következtében a jelentős tartalékokkal rendelkező település ma már likviditási gondokkal küzd.

Jóri András adatvédelmi biztos szerint üdvözlendő a monoki kezdeményezés. Az önkormányzati adatok nyilvánosságra hozatala kikényszeríthető bírósági úton, de az adatvédelmi ombudsman segítségével is - hangsúlyozta Jóri András. Az adatvédelmi biztos kérdésünkre elmondta: nagyon sok, az önkormányzatok és egyéb közfeladatokat ellátó szervek szerződéseivel kapcsolatos panasz fut be hozzá. Ez pedig azt támasztja alá, hogy a törvényi kötelezettségek ellenére a hivatali titkolózás sajnos még mindig elég elterjedt gyakorlat.

Kapcsolódó elemek