Együtt az építőipari vállalkozókkal a tennivalókról
Az uniós pályázatok rendjének felülvizsgálatát, a közbeszerzési eljárás módosítását, a körbetartozások rendezést, a szerződéskötési fegyelem megszilárdítását és a belső piac élénkítését sorolta egyebek mellett a legfontosabb tennivalók közé a magyar építőipar helyzetének javítása érdekében Bencsik János országgyűlési képviselő, aki kedden Komárom-Esztergom megyei építőipari vállalkozókkal ült tárgyalóasztalhoz.
Dátum: 2009-01-14 12:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=127010
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:57:03.642412, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint ismertes: a Fidesz kezdeményezésére még a tavalyi év vége előtt rendkívüli ülést tartott az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottsága, amely a gazdasági válság miatt az építőiparban kialakult helyzetet tűzte napirendjére.
A testület létrehozott egy ötfős munkabizottságot, mely a kormány számára javaslatokat fogalmaz meg a probléma kezelésére. A Fidesz részéről Bencsik János is részt vesz a munkában, aki a mostani tanácskozáson jelenlévő megyei vállalkozóknak elmondta: a munkabizottság olyan javaslatcsomag összeállítására törekszik, mely érdemi változást hozhat a leszállópályán lévő építőipar számára. Hozzátette: fontosnak érzi, hogy az érdekvédelmi szervezetek álláspontjának meghallgatását követően megismerje a megye építőiparának véleményét is.
Az építőipari vállalkozók egyetértettek abban, hogy a jelenlegi törvények nem kedveznek a mikro- és a kisvállalkozásoknak, példaként hozták fel az áfa-törvényt. Bírálták a közbeszerzési eljárást, amely - megítélésük szerint - a legolcsóbb és nem legkedvezőbb ajánlatot preferálja. Kifogásolták a pályázati rendszer bonyolultságát, szükségesnek látnák a járulékfizetés csökkentését, a forráshiányok kezelését. Hosszadalmasnak találták a tartozások miatt indított bírásági eljárásokat, véleményük szerint sokkal nagyobb jogbiztonságra és törvényi változásokra van szükség az építőiparban.
Bencsik János a pályázatok és kivitelezések közötti nagy időtávolság miatt - most elérhetik a két évet is - fontosnak tartaná az uniós pályázatok rendjének felülvizsgálatát. Az országgyűlési képviselő úgy gondolja, hogy a közbeszerzési eljárás módosítása is javítani a jelenlegi helyzeten. A körbetartozások rendezésére hivatalos faktoring rendszer bevezetését szorgalmazná. A csődtörvény módosítását is szükségesnek látná a reorganizáció érdekében, valamint azt is, hogy bizonyos építőipari szolgáltatások a kedvezményes áfa-körbe kerüljenek. A politikus a szerződési fegyelem megszilárdításához tartozónak véli a garanciák maximalizálását az építőiparban. Bencsik János szerint a belső piac élénkítése érdekében fontos lépés lenne, ha a kormány az uniós forrásokból, valamint a nemzeti vagyont képező szén-dioxid kvóta értékesítéséből származó bevételből ötszázmilliárd forintot átcsoportosítana az energiatakarékossági és megújuló energia beruházások felgyorsítására.