Esélyt a vállalkozóknak!
Az európai uniós csatlakozás nagy kihívást jelent a kis-és középvállalkozói réteg számára, ez a nagy létszámú társadalmi csoport megfelelő kormányzati intézkedések nélkül a csatlakozás vesztesévé válhat - jelentette ki Braun Márton, a Fidesz-frakció gazdasági kabinetjének tagja, az "Európa Napok" címmel rendezett konferencián.
Dátum: 2003-04-04 20:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8997
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:11:06.792341, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az unióban és Magyarországon a vállalkozások döntő része kis - és középvállalkozás, a részesedésük a foglalkoztatásból majdnem eléri a 70 százalékot, ezért nem mindegy, hogy a csatlakozásnak milyen hatása lesz erre a rétegre - emelte ki a politikus. A kis - és közép vállalkozások 76százaléka a szolgáltató szektorban tevékenykedik, főként a turizmus, a szállítás, az építőipar és az ingatlanforgalmazás területén.
A kormánynak a csatlakozás előtti évben ki kellett volna használnia azokat a támogatási formákat, amiket uniós tagként nem vehetnek igénybe a magyar gazdák, ezzel erősítve versenyképességüket - hangsúlyozta Braun Márton.
Bartha Gyula szakértő, azt emelte ki, hogy ma Magyarországon a vállalkozásfejlesztés intézményrendszere szét van esve, pedig a vállalkozások fennmaradása, versenyképessége nagy mértékben függ a megfelelő oktatástól és tanácsadástól. Ezen a téren el vagyunk maradva az EU-val szemben, hiszen ott már középiskolában oktatnak vállalkozási ismereteket. Tisztában vannak vele, hogy a gazdaság a vállalkozásokra alapul, amelyek munkahelyeket teremtenek, megalapozva ezzel a fogyasztói társadalmat - hangsúlyozta Bartha Gyula.
Fontosnak tartja a vállalkozások szegmentálását, ugyanis mindegyik típus más kezelést igényel. A Széchenyi Terv külön foglalkozott a vállalkozások különféle típusaival, ma azonban újra egységesen szabályozzák ezt a területet - tette hozzá.
Súlyos hibának tartja, hogy a pénzügyi szektor nem támogatja őket, mivel kockázati tényezőnek tekinti ezt a területet. Állami támogatásra van szükség, ami megteremti a finanszírozási és a garanciális rendszert, enélkül ugyanis nem tudnak tőkésedni, tőke nélkül pedig nem lesznek versenyképesek a csatlakozás után Magyarországra érkező, stabil pénzügyi helyzettel rendelkező vállalkozásokkal szemben. Hozzátette: a Széchenyi Terv támogatási rendszere kiválóan alkalmas volt erre. A szakértő hibásnak tartja azokat a véleményeket, amelyek a Széchenyi Tervet amiatt kritizálták, hogy a piaci versenynek kell eldöntenie, ki az alkalmas és ki az alkalmatlan, ugyanis ma Magyarországon még nincsenek piaci körülmények.
Az 1994 és 1998 közötti időszak privatizációs lépései elhibázottak voltak, ugyanis a nemzeti gondolkodásnak nyoma sem volt benne, ami ahhoz vezetett, hogy nem a magyar állampolgárok kezébe kerültek meghatározó vállalatok - jelentette ki Vereczkei Zoltán a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara általános alelnöke.
A Horn-kormány alatt kialakított egészségügyi hozzájárulási és társadalombiztosítási járulékrendszer a kis - és középvállalkozói rétegre hárította a terhek jelentős részét a multik és a bankok helyett.
Az érdekképviseletek beleszólása a jogszabályalkotásba ténylegesen 1998 után kezdett érvényesülni, ami hatékonyabb érdekképviseletet tett lehetővé. Kiemelte: a Széchenyi Terv lehetővé tette a kisvállalkozói rendszer fejlesztésének nem kizárólagos, de fontos módját a pályázati úton igényelhető állami támogatást.
fidesz.hu