Negyedszer sem bontottak a HospInvesttel szerződést
A Fidesz kezdeményezése ellenére immár negyedszer sem bontotta fel az egri kórház működtetéséről szóló, a HospInvesttel kötött szerződést szerdai rendkívüli ülésén a hevesi megyegyűlés Egerben.
Dátum: 2009-01-15 00:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=127056
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:57:18.138040, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Míg az elmúlt alkalommal határozatképtelenség miatt bukott el a Fidesz javaslata, ezúttal a napirendet nem fogadta el a szocialista többség. Márpedig az egyetlen, a Fidesz által beterjesztett napirendi pont a szerződés felbontása volt. A polgári frakció ezúttal is arra hivatkozott - mint az a mintegy kétperces közgyűlés után megtartott sajtótájékoztatójukon kiderült -, hogy a kórház a többi között a kardiológiai osztály működési engedélyének visszavonása miatt elveszítette súlyponti jellegét. Vagyis szerződésszegés történt, ami indokolja a kontraktus felbontását. Tatár László, a polgári frakció vezetője a közgyűlést követő sajtótájékoztatón azt mondta: miközben a Fidesz szakmai vitát kezdeményezett, a szocialisták paródiává változtatták a közgyűlést. Herman István, a polgári frakció igazgatója pedig "kutyakomédiának" minősítette a történteket.
"A hazugságnak, az otromba félrevezetésnek megálljt kell parancsolni, eddig és ne tovább!" - fogalmazott a fideszes frakcióigazgató. Ugyanakkor olyan eseteket sorolt fel, amelyek szerinte egy ember halálához, mások egészségromlásához vezettek azóta, amióta a HospInvest működteti az egri kórházat. A közgyűlés ülését egyébként mintegy 15 bekiabáló "kórházvédő" zavarta meg. A HospInvest Zrt. november 1-jén vette át az intézmény üzemeltetését.