KDNP: a főváros nem készült fel a szmogriadó elrendelésére
Rétvári Bence, a KDNP országgyűlési képviselője felhívta a figyelmet arra, hogy a szmogriadó elrendelésére vonatkozó rendeletet nem készítették el megfelelően.
Dátum: 2009-01-15 12:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=127097
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:57:30.773618, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ismételten egy tipikus fővárosi intézkedéssorozattal állunk szemben, utólag, kapkodva hoztak intézkedéseket, amelyek nem voltak hatékonyak és nevetségessé is tették ezt a rendeletet - jelentette ki sajtótájékoztatóján a kereszténydemokrata politikus. A városvezetés szerinte abban bízott, hogy visszavonják a szigorúbb határértékeket tartalmazó miniszteri rendeletet, így erre a télre fel lehetett volna függeszteni a szmogrendelet alkalmazását, és a probléma megoldását jövő októberig el lehetett volna halasztani.
A távirati iroda kérdésére Rétvári Bence azt mondta, Demszky Gábor főpolgármesternek arra kellett volna kérnie a rendőrséget, hogy mindenképpen lépjen fel a szabálytalankodó autósok ellen a levegővédelmi rendelet alapján.
Hozzátette: a rendelet alapján a rendőröknek a jegyzőnél kellett volna bejelentést tenniük a szabálytalankodó autósok ellen. Ha a rendőrök egy-két ember címét felírták volna és tájékoztatták volna őket arról, hogy bejelentést tesznek a jegyzőnél, aki a levegővédelmi rendelet alapján kiszabja ellenük a 100 ezer forintos bírságot, akkor mindenki komolyan vette volna a szmogriasztást - mondta Rétvári Bence. Demszky Gábor azonban inkább a kibúvót kereste, nem a megoldást - fűzte hozzá.
A KDNP-s képviselő azt mondta, hogy korábban többször is felhívták a figyelmet a szmogriadó elrendeléséről szóló fővárosi rendelet hiányosságaira, mert azok már novemberben jól láthatóak voltak. Rétvári Bence emlékeztetett, hogy az egészségügyi, a földművelésügyi és a környezetvédelmi miniszter közös, a levegő minőségére vonatkozó határértékeket tartalmazó rendelete 2008. október 25-én született, míg a fővárosi szmogrendeletet november 27-én fogadták el. Hozzátette: az elmúlt időszakban bőven lett volna idő arra, hogy a szabályozás hiányosságait pótolják. Felháborítónak, jogilag és morálisan elfogadhatatlannak nevezte a főpolgármester azon kijelentését, miszerint a mostani időszakban tesztelik a rendszert. Az emberek egészsége és a jogszabályokba vetett bizalma a tét - mondta. Rétvári Bence szerint a fővárosi lakosok három évvel rövidebb ideig élnek a légszennyezettség miatt.