Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem pótköltségvetésre, hanem új kormányra van szükség

A kormánynak a mai napig nincs a válságból kivezető útra vonatkozóan programja, nincs elképzelése, és most már azt látjuk, hogy nincs költségvetése sem - jelentette ki Navracsics Tibor sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2009-01-15 15:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=127110
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:57:34.832061, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Nem pótköltségvetésre, hanem új kormányra van szükség (Navracsics Tibor)

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett arra, hogy tegnap a kormányfő bejelentette: nyitott minden pozíció a költségvetési számokkal kapcsolatban, és megbízták Veres Jánost, hogy 2 héten belül vázolja fel az új gazdasági kilátásokra utaló számokat. A fideszes politikus szerint mindez azt jelenti, hogy Magyarországon 2009-ben, talán világrekordot is felállítva, 2 heti létezés után összeomlott a 2009-es költségvetés.

Összeomlott azért, mert megalapozatlan volt már akkor is, amikor a harmadik változatát áterőszakolták az országgyűlésen - mutatott rá a frakcióvezető.

Mint elmondta, már akkor is lehetett látni, hogy irreálisak az adatok, mert nemcsak az ellenzék, a Fidesz mondta el több ízben a parlamentben, de gazdasági elemzők is elmondták október végétől, november elejétől kezdve, hogy irreálisak a 2009-es költségvetés számai, különös tekintettel arra, ami a recesszióra vonatkozott. Hiszen míg a kormány 1 százalékos, 0,9 százalékos recesszióval számolt, addig mind az ellenzék, mind a gazdasági szakértők viszonylag nagy többsége 2,5-3 százalékra prognosztizálta a recesszió mértékét. Vagyis lehetett látni már decemberben, hogy nagyobb a baj, mint amit a kormány hinni szeretne - húzta alá.

Kiemelte: határozott cselekvésre kellene most már sort keríteni. "Látjuk azt, hogy a gazdasági visszaesés nem 1 százalékos lesz, hanem a mostani előrejelzések szerint legalább 2,5-3 százalékos. Azt is látjuk, hogy az infláció nem a kormány által előrejelzett 4,5 százalék körül alakul, hanem ennek a fele, azaz 2-3 százalék környékén lesz, és azt is tudjuk, hogy a reálbércsökkenés, amelyet a kormány 2,7 százalékra vágyott az idei évre, legalább 4-5 százalékos lesz. És most már tudjuk a gazdasági adatokat is, tudjuk azt, hogy a magyar gazdaság mélyrepülésben van, azt is tudjuk, hogy az adatok a vártnál is rosszabbak lettek, és azt is látjuk, és azt is tudjuk, hogy a kormány mindezt tehetetlenül és bénultan szemléli" - mutatott rá.

Nincs a kormánynak a mai napig a válságból kivezető útra vonatkozóan programja, nincs elképzelése, és most már azt látjuk, hogy nincs költségvetése sem - jelentette ki.

"Azt várjuk tehát, hogy a 2 hetes elemzési periódus után Veres János vélhetően a költségvetésnek egy új tervezetével kell, hogy előálljon, pótköltségvetést kell majd az országgyűlésnek megvitatnia, és a pótköltségvetés vitája során fejthetjük ki ismét az álláspontunkat" - jelentette ki Navracsics Tibor, majd hozzátette: hosszabb távon pedig a Fidesz álláspontja szerint a pótköltségvetés is csak részleges megoldás. Nem pótköltségvetésre, hanem új kormányra van szükség.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 480, 'source_type': 'media', 'source_id': 2290, 'target_type': 'article', 'target_id': 86389, 'relation_type': 'describes'}