Változtatni kell a fővárosi közigazgatási rendszeren
A Fidesz valamint a KDNP fővárosi frakcióvezetése és a párthoz kapcsolódó budapesti polgármesterek, továbbá Újpest polgármestere egyhangúan megállapítják, hogy a budapesti közigazgatási rendszer rosszul működik, és ezen változtatni kell.
Dátum: 2009-01-16 13:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=127159
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:57:50.486665, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egyidejűleg rögzítik, hogy az elégtelen működés oka elsősorban a főváros és a kerületek együttműködésének hiányában keresendő, ami mindenekelőtt Demszky Gábor főpolgármester Úr vezetési stílusának következménye.
A Fidesz és a KDNP fővárosi önkormányzati tisztségviselői konstruktívan kezelik a kérdést, és várják az MSZP-vezetésű kormány - ez évben is kilátásba helyezett - álláspontját, elképzeléseit, javaslatait.
Tarlós István s.k. - FIDESZ frakcióvezető
Bagdy Gábor s.k. - KDNP frakcióvezető
Fónagy János s.k. - FIDESZ budapesti elnöke
Pesti Imre s.k. - regionális igazgató
Rogán Antal s.k. - polgármester
Pokorni Zoltán s.k. - polgármester
Nagy Gábor Tamás s.k. - polgármester
Láng Zsolt s.k. - polgármester
Bús Balázs s.k. - polgármester
Derce Tamás s.k. - polgármester
Kovács Péter s.k. - polgármester
Riz Levente s.k. - polgármester
Szabolcs Attila s.k. - polgármester
Kocsis Máté s.k. - alpolgármester