Fischer: meghatározó szerepet az ENSZ-nek!
Az iraki háború utáni teendők megítélésében súlyos nézetkülönbségek léteznek, de Joschka Fischer német külügyminiszter ennek ellenére is politikai közeledést vél felfedezni Németország és az Egyesült Államok között.
Dátum: 2003-04-05 10:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9006
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:11:09.597293, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fischer pénteken este az ARD televízió egyik műsorában nyilatkozott, s kifejtette, hogy az ENSZ-nek meghatározó szerepet kell játszania a háború utáni Irakban. Erről még beszélni kell, mindenesetre Colin Powell amerikai külügyminiszter néhány nappal ezelőtti brüsszeli látogatása ismét mozgásba hozta a diplomáciát.
- Ismét kezdjük építeni a párbeszéd hídját, s ennek nyomán születnek majd meg a szükséges döntések, ha elérkezik az idő - közölte a német diplomácia vezetője az ARD-ben.
Fischer szerint Powell hasonló irányba hajlik, mint az európaiak, de az amerikai kormányzaton belüli vita a háború utáni teendőkről összetett. Személy szerint nem tudja elképzelni, hogy az ENSZ legitimációja és tapasztalatai nélkül miként lehetne megoldani azt a kihívást, amelyet az iraki problémák összetettsége jelent.
MTI - fidesz.hu