Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dízelolajszag érezhető az Ung mellett

A Kárpátalja megyei állami vízgazdálkodási főosztály vasárnap kiadott jelentése szerint nem érte szennyezés az Ung folyót annak következtében, hogy dízelolaj került a környezetbe szombaton egy eltört termékvezetékből Kosztrino (Csontos) településnél.


Dátum: 2009-01-18 21:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=127213
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:58:06.888203, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vízgazdálkodási főosztály internetes honlapján olvasható jelentés szerint a Magyarországra Szamarából dízelolajat szállító, 500 milliméter átmérőjű termékvezeték törése nyomán üzemanyaggal szennyeződött a talajfelszín a baleset körzetében, az ott folyó patak mentén és Kosztrino község területén. Mivel a szennyezést lokalizálták, "az Ungba dízelolaj nem került" - áll a közleményben. A jelentés szerint az Ungból az említett patak torkolata fölött 500 méterrel vett vízminta köbdeciméterében 0,02 milligramm kőolajterméket mértek, míg a patak vizében 0,21 milligramm per köbdeciméter, az Ungból a pataktorkolat alatt 500 méterrel vett mintában pedig 0,045 milligramm per köbdeciméter volt az kőolajtartalom.

Ukrán normák szerint a halastavak vizében a kőolajtermékek megengedett határértéke köbdeciméterenként 0,05, míg az ivóvízben 0,3 milligramm. Ha dízelolaj-szennyezés kerülne az Ungba - olvasható a jelentésben -, az 42 óra múlva érné el a csőtörés helyétől 72 kilométerre lévő szlovák határt. A vízgazdálkodási főosztály és a Kárpátalja megyei környezetvédelmi felügyelőség folyamatosan vizsgálja az Ung vízminőségét, a szennyezés által érintett patak medrében a tervek szerint olajcsapdákat helyeznek el, hogy az olvadék- és esővízzel később se juthasson dízelolaj az Ungba, és megtisztítják az üzemanyaggal szennyezett talajt is. Korábban az Ungvári Televízió Kosztrinón tartózkodó munkatársai arról tájékoztatták az MTI-t, hogy Ungvártól felfelé végig dízelolajszag érezhető az Ung mellett.

Kapcsolódó elemek