2012-től lehet dugódíj Budapesten
A szakértők 2012-től 400-600-800 forintos dugódíjat javasolnak a Hungária körút-Október 23. út-Bocskai út-Karolina út-Alkotás utca-Margit körút vonalán belül Budapest új közlekedési rendszerfejlesztési tervében, amelyről kedden tárgyalt a Főpolgármesteri Kabinet.
Dátum: 2009-01-20 12:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=127314
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:58:40.528241, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szakértők rámutatnak arra, hogy az általuk javasoltnál kisebb, a Nagykörúton belüli úthasználati díj, zóna meghatározása esetén járhatatlanul zsúfolttá válnának a körutak és a hozzájuk kapcsolódó Duna-hidak. A koncepció 400-600-800 forintos behajtási díjakkal modellezte a várható forgalomcsökkenést, ennek megfelelően naponta 60-110 ezer autóval kevesebb közlekedhetne a belső negyedekben. Nyáry Krisztián kommunikációs igazgató az MTI-nek elmondta, hogy a közlekedésrendszer korábbi fejlesztési tervét 2001-ben fogadta el a Fővárosi Közgyűlés, és ennek aktualizált változata került most a városvezetés elé. A programot a Főmterv Zrt. által vezetett szakmai konzorcium készítette, együttműködésben számos civil szervezettel. A szakértők a munka során két körben egyeztettek a kerületi önkormányzatokkal is.
A terv célja, hogy a főváros közlekedésére távlati koncepciót nyújtson, és egyúttal a 2020-ig tervbe vett uniós nagyprojektek stratégiai megalapozását is szolgálja. A fővárosi program illeszkedik az országos, tavaly elfogadott egységes közlekedésfejlesztési koncepcióhoz és az Európai Unió 2007-es Közlekedési Zöld Könyvének alapelveihez is. A dokumentum bemutatja azt is, hogy az uniós támogatásra rövid távon esélyes közlekedési projektek (4-es metró, Margit híd felújítása, 1-3-as villamos stb.) miként illeszkednek Budapest és az ország közlekedési rendszeréhez.