Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bush-Mubarak találkozó

George Bush amerikai elnök - a Hoszni Mubarak egyiptomi államfővel a Fehér Házban folytatott keddi megbeszélése után, közösen tartott sajtótájékoztatón - úgy vélekedett, hogy nehéz lenne bármiféle közel-keleti békemegállapodást elérni az erőszak spiráljának megszakítása nélkül, és ehhez hozzátette, hogy első lépésként a palesztinoknak kellene erőfeszítéseket tenniük az izraeliek elleni támadások beszüntetése érdekében.


Dátum: 2002-03-06 12:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=624
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:53.255611, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bush közölte, hogy Dick Cheney alelnök, az elkövetkező hetekben esedékes közel-keleti körútja során nem csupán a terrorizmus elleni harc kérdéseiről folytat majd eszmecseréket vendéglátóival - miként az az eredeti tervekben szerepelt -, hanem a közel-keleti alapkonfliktus, az arab-izraeli szembenállás oldásának a lehetőségeit is meg fogja vitatni.

Mubarak a sajtótájékoztatón annyiban eltért az amerikai elnök által kifejtett közel-keleti helyzetértékeléstől, hogy hangsúlyozta: Izraelnek haladéktalanul minden kérdéskörre kiterjedő tárgyalásokba kell bocsátkoznia a palesztinokkal, valamint Izraelnek is cselekednie kell a erőszak felszámolása érdekében. Az egyiptomi elnök szorgalmazta, hogy Washington minél erőteljesebben ösztönözze a feleket a párbeszédre. Mubarak a maga részéről fel is ajánlotta, hogy Ariel Saron izraeli miniszterelnök és Jasszer Arafat, a Palesztin Hatóság elnöke az egyiptomi Sarm-es-Sejk üdülőhelyen találkozzon egymással. Erre a találkozóra azonban izraeli részről most nem mutatkozik hajlandóság.

Az amerikai elnök szavaiból kiderült, hogy az Egyesült Államok egyelőre nem készül nagyobb jelentőségű, saját közel-keleti békekezdeményezés előterjesztésére. Bush a szaúdi tervről - amely az 1967-es határok mögé történő izraeli visszavonulás esetére az Izraellel való teljes értékű arab diplomáciai kapcsolatfelvételt helyezi kilátásba - nagy elismeréssel nyilatkozott ugyan, de ez nem módosított azon a fehér házi állásponton, hogy a terv akkor lehet hasznos, ha azt a palesztinok mellett az izraeliek is elfogadják. Mubarak ugyanakkor az újságírók előtt azt húzta alá, hogy meg kell ragadni a szaúdi tervben rejlő lehetőségeket, és hogy az Egyesült Államoknak tevékenyebb szerepet kell vállalnia a rendezési törekvésekben.

Kapcsolódó elemek