Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Magyarország tévúton jár'"

Az Európai Uniónak sokkal határozottabb politikát kell folytatnia Oroszország irányában - közölte Orbán Viktor Erfurtban.


Dátum: 2009-01-20 14:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=127327
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:58:45.044932, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Magyarország egy erős közép-európai együttműködés kiépítésében érdekelt, Lengyelországtól Horvátországig - hangsúlyozta Orbán Viktor, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke kedden a thüringiai kormány ülésén elhangzott, Európa biztonságpolitikájával foglalkozó előadásában.

A Fidesz elnökét a keletnémet tartomány konzervatív kormánya kérte fel az előadásra. Az Erfurtban tartott rendkívüli tanácskozás középpontjában a kontinens biztonságával összefüggő kérdések álltak.

Az ülést követő sajtóértekezleten Orbán Viktor hangsúlyozta: "Ezt az együttműködést életösztöneink diktálják, hiszen Közép-Európát másként érintette az erős Oroszország. S ha a közép-európai államok nem fognak össze, akkor nem tudják megvédeni magukat." Elfogadhatatlannak nevezte, hogy országok - sok millió ember - maradjon gázellátás nélkül Oroszország és Ukrajna vitája miatt. Kijelentette: nem tudja megmondani, hogy a két ország közül melyiknek van igaza. Ugyanakkor egy közép-európai állam képviselőjeként az újságírókat arra emlékeztette: "1956-ban az oroszok azt mondták, hogy elhagyják Magyarországot, s közben befele jöttek."

Előadásában annak a nézetnek adott hangot, hogy Oroszországgal egy kifinomult, strukturált együttműködési rendszert kell kialakítani. Eszerint meg kell határozni azokat a kérdéseket, amelyekben szövetségesei vagyunk egymásnak, azokat, amelyek terén rivalizálunk egymással, s azokat a kérdéseket, amelyekben ellenfelei vagyunk egymásnak.

Orbán Viktor érthetetlennek nevezte, hogy "az intellektuális kapacitására oly büszke" Európa az elmúlt húsz évben miért nem tett jóformán semmit az orosz gázfüggés enyhítésére. Miért kellett megvárni azt, hogy a dolgok idáig fajuljanak - tette fel a kérdést. Ebből kiindulva a Fidesz elnöke javasolta: a Nabucco vezeték programját kiemelt saját európai uniós programmá minősítsék annak érdekében, hogy Ázsiából Európa orosz területek érintése nélkül kaphasson gázt.

A legnagyobb magyar ellenzéki párt vezetője hangsúlyozta azt is, hogy Magyarország egy erősebb Európai Unióban érdekelt, ezért szívből támogatja az unió megerősítését célzó német törekvéseket.

A thüringiai kormány tagjait Orbán Viktor tájékoztatta arról: az alternatív energiaforrások kihasználására egy kormányváltást követően a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Magyarországon komoly iparágat akar kiépíteni. Thüringia ezen a területen kiemelkedően sikeres, ezért ez lehet az a stratégiai iparág, amelynek területén a jövőben szoros együttműködés alakulhat ki Magyarország és Thüringia között.

Az MTI-nek nyilatkozva Barack Obama hivatalba lépésével kapcsolatban a jövő egyik kulcskérdésének nevezte azt, hogy sikerül-e Európának fenntartania a stratégiai partnerséget az Egyesült Államokkal. "Minden ilyen együttműködés fontos eleme az egyenrangúság" - jelentette ki.

A Fidesz-elnöke a HírTV-nek adott nyilatkozatában úgy fogalmazott: "Magyarország tévúton jár. Nem európai úton jár a válságkezelésben. A válságot félrekezeli, ezekkel a rossz döntésekkel tovább súlyosbítja a bajokat, családok százezreit fogja reménytelen vagy legalábbis nagyon nehéz helyzetbe hozni. Egész Európában adókat csökkentenek, kamatot csökkentenek és próbálják a fogyasztást felpörgetni. Magyarország pedig a megszorításokkal épp az ellenkező irányba indult el. Ez nem kivisz minket a válságból, így nem fogunk partra érni, hanem befele visz minket a válság nyílt vizeire."

Kapcsolódó elemek