Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ne emeljék brutális mértékben a vasúti jegyárakat!

A Fidesz felszólítja a közlekedésért felelős minisztert, intézkedjen, hogy a vasúti menetjegyek árát ne emeljék brutális mértékben. Erről Fónagy János beszélt sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2009-01-20 16:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=127333
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:58:46.941711, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fónagy János emlékezetett arra: a kormány az elmúlt évek során számos megszorító intézkedést vezetett be, és - tette hozzá - nap mint nap kapjuk a híreket, hogy a jelen- és közeljövőben is hasonló elképzelései vannak. Kiemelte: ezek a brutális megszorítások eddig is megkeserítették a magyar családok százezreinek az életét, elsősorban az anyagilag legnehezebb helyzetben lévőkét.

Rámutatott arra is, az elmúlt időszakban a vasútvonalak bezárása, majd a közelmúltban életbe léptetett új menetrend járatritkításai már eddig is számos család mindennapjait nehezítették meg.

Az eddigi intézkedések is felesleges nehézségeket, hátrányokat okoztak az embereknek - fejtette ki a politikus. Arra a mai hírre utalva, hogy a Magyar Államvasutak Zrt. mintegy 10 százalékkal növelni akarja a menetdíjak mértékét, úgy fogalmazott, ez azt jelenti, hogy újabb családok ezreinek lesz nehezebb. Leszögezte: a vasút nem luxus, nem szabad választás kérdése, hanem a munkába és iskolába járók mindennapi eszközét jelenti.

Az áremelkedés indoklása az - fejtette ki Fónagy János -, hogy a MÁV ellehetetlenült helyzetbe került, és a költségvetés nem tudja ezt finanszírozni. Megjegyezte: erről az emberek tíz- és százezrei nem tehetnek, számukra az eddig sem alacsony díjak megfizetése is komoly gondokat okozott.

Fónagy János felszólította a közlekedésért felelős minisztert, intézkedjen, hogy a vasúti menetjegyek árát ne emeljék ilyen brutális mértékben.

Sem az emberek anyagi lehetőségei, sem a vasút szolgáltatási színvonala nem indokolja, hogy a menetjegyeket 10 százalékkal megemeljék - jelentette ki.

Az elmúlt néhány hónap botrányaira, a korrupciókra, az eltűnt vagonokra utalva, valamint arra, hogy a vasút közszolgáltatás reményében jelentős költségvetési pénzeket kap, úgy fogalmazott, "a Magyar Államvasutaknak van arra nemcsak lehetősége, hanem oka, módja és cselekvési kényszere is, hogy tevékenységén javítson". Nem az az egyetlen megoldás, hogy az érdemi, szakmai munka helyett az embereket sarcolják - tette hozzá.

Kapcsolódó elemek