Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A brit nagykövet Irakról és az EU-ról Gyöngyösön

Az Egyesült Királyság budapesti nagykövete szerint az iraki katonai akcióra a nemzetközi jog és az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) felhatalmazása alapján került sor.


Dátum: 2003-04-05 13:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9016
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:11:12.644597, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nigel Thorpe a szombaton Gyöngyösön rendezett Európa-nap keretében megtartott előadásában hangsúlyozta, hogy a szövetségesek mindkét maguk elé kitűzött célt el fogják érni, így egyrészt eltávolítják a hatalomból Szaddám Huszeint és rezsimjét, másrészt pedig leszerelik az iraki tömegpusztító fegyvereket.

Úgy vélekedett: bizakodásra ad okot, hogy az akció igen jól halad, hiszen - mint mondta - szombaton reggel már Bagdad közepén harcoltak a szövetséges csapatok.

Véleménye szerint az akció nem gyengíti az ENSZ befolyását, hanem erősíti azt, mivel bebizonyítja, hogy a Szaddám Huszeinhez hasonló brutális diktátorok nem szegülhetnek ellen a BT határozatainak.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a katonai konfliktust követően "vissza kívánják adni" Irakot, az ország természeti kincseit és elsősorban az olajat az irakiaknak.

- A háború után kialakuló helyzet rendezésének az egyetlen módja, ha Irakot az irakiak kormányozzák - mutatott rá a brit nagykövet.

Hozzátette, hogy mindennek elősegítése érdekében a koalíció átfogó humanitárius és újjáépítési műveletet tervez a háború lezárását követően, ezzel is segítve egy olyan kormány megalakítását, amely valóban az iraki népet képviseli és egyúttal elszámoltatható.

Nigel Thorpe arról is szólt: tisztában vannak azzal, hogy az iraki akció súlyosan megosztotta az Európai Unió tagállamait, illetve ellentétek keletkeztek egyes európai országok és az Egyesült Államok között is.

Közlése szerint ebben a helyzetben az Egyesült Királyságnak az a célja, hogy megszüntesse ezt a megosztottságot, mert a Nagy-Britannia, illetve Németország és Franciaország között kialakult ellentét nem befolyásolhatja károsan a jövőben az Európai Unión belüli együttműködést.

Ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy az Egyesült Királyság hálás Magyarországnak a koalíciónak nyújtott politikai és gyakorlati támogatásért.

A diplomata történelmi pillanatnak nevezte Magyarország európai integrációját, amelyet - mint hangsúlyozta - mindig is támogatott az Egyesült Királyság.

Hangoztatta: megítélése szerint Magyarország jövője csak az Európai Unió keretei között képzelhető el.

Megjegyezte: ezért biztos abban, hogy a jövő héten sorra kerülő magyarországi népszavazás eredménye egy "erős" igen lesz.

A fórumot követő sajtótájékoztatón a nagykövet újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a magyar és a brit kormány megegyezése értelmében a magyar állampolgárok, Magyarország csatlakozását követően, szabadon vállalhatnak munkát az Egyesült Királyság területén.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek