Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Phenjan: az ENSZ nem illetékes

Észak-Korea szerint atomprogramját az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem illetékes megvitatni, s ezért érvénytelennek tekintene minden olyan határozatot, amelyet a világszervezet hozna e kérdéskörben.


Dátum: 2003-04-05 15:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9020
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:11:13.826057, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség szombati nyilatkozatában - azzal összefüggésben, hogy a BT szerdai ülésén napirendre kívánja tűzni az észak-koreai nukleáris program felújítása nyomán kialakult helyzetet - leszögezte, hogy Phenjan nem fog elismerni semmiféle, a nukleáris programjával kapcsolatos ENSZ-határozatot. A hivatalos közlemény megismételte azt az álláspontot, amely szerint a Koreai-félszigeten kialakult jelenlegi válság okozója az Egyesült Államok, s ezért az egyetlen lehetséges kiút a közvetlen párbeszéd Washington és Phenjan között egy megnemtámadási szerződés kialakításáról.

Az észak-koreai állásfoglalás szerint "az Egyesült Államok iraki inváziója az egész világ előtt bizonyította az ENSZ tehetetlenségét, és teljes képtelenség lenne, ha a világszervezet a mi nukleáris programunkkal kezdene el foglalkozni".

Az ENSZ-nek előbb még bizonyítania kellene, hogy nem vesztette el működőképességét, azzal, hogy megvizsgálja az Egyesült Államok felelősségét az 1994-es (a phenjani nukleáris program leállítását megfelelő mennyiségű energiahordozó és erőművi berendezések szállításáért cserébe szavatoló) keretszerződés megsértéséért, a nemzetközi jog semmibevételéért - hangzik a phenjani állásfoglalás.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek