Zavaros ügyletek
Titkolódzik a kormányzat az elhíresült csepeli iskoláról, amelyben a szocialista Avarkeszi felesége az igazgatóhelyettes.
Dátum: 2009-01-23 08:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=127501
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:59:40.145523, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mélyen hallgat Avarkeszi Dezső MSZP-s igazságügyi államtitkár felesége, Tóth Erika a brutális kettős gyilkosságról elhíresült csepeli iskolában betöltött szerepéről. Annyit közölt: nem kíván nyilatkozni az ügyben. Mint megírtuk, Tóth Erika igazgatóhelyettes abban az iskolában, ahol január 7-én brutális kegyetlenséggel kivégezték főnökét, az igazgató Takács Józsefet, helyi MSZP-s képviselőt, volt csepeli alpolgármestert és egy fiatal, 32 éves tanárt. A gyanúsított, az intézmény gondnoka, felbujtását a szocialista politikusnak, Deme Gábornak rótták terhére. Ő gazdasági igazgatóhelyettesként dolgozott. A balliberális média, elszámolási ügyet emlegetve, következetesen kizárta a politikai szálat.
Tegnapig az sem derült ki, hogy a helyi országgyűlési képviselő, Avarkeszi Dezső felesége is magas beosztásban dolgozik az iskolában. A politikus családjáról egyébként internetes önéletrajzaiban furcsa kép rajzolódik ki. Az Avarkeszi.hu oldalon azt írja: egyedül neveli két egyetemista lányát. Ezzel szemben parlamenti oldalán az szerepel: nős, felesége általános iskolai tanár. Legfrissebb, tavalyi vagyonnyilatkozatában az áll, házas, felesége Tóth Erika. Ellentmondásos az is, hogy miből finanszírozzák az alapítványi iskolát.
Az biztos, hogy nem kapott közvetlen támogatást az oktatási minisztériumtól az iskolát fenntartó Csepel-sziget Humánerőforrás Fejlesztő és Foglalkoztatást Támogató Alapítvány - közölték lapunkkal a szaktárcánál. Az iskola tavaly három pályázaton nyert pénzt a minisztériumtól, alig másfél millió forintot. Az iskolát fenntartó alapítványi elnök, Weszelovszky Károly a távirati irodával korábban azt közölte, hogy kizárólag állami normatívából áll össze az évi százhúszmilliós költségvetésük, s ebből hatszázhúsz diák képzését oldják meg. Ez azt jelenti, ha a költségvetés egészét a tanulókra fordítják - és nem fizetnek a pedagógusoknak, a kisegítő személyzetnek -, alig több mint 190 ezer forint jut egy gyermek oktatására.