Újabb terézvárosi trükközés
Egy harmadik bennfentes értékbecslő cég is felbukkan a terézvárosi ingatlanpanamában. Az Osso Arttal ráadásul határozatlan idejű megbízási szerződése is volt 2003 óta a kerület önkormányzatának. Az értékbecslések - önkormányzati rendeletben előírt - függetlensége tehát meg sem valósulhatott. A céghez közel álló vállalkozó az egyik gyanúsítottja a vesztegetési ügynek.
Dátum: 2009-01-23 09:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=127510
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:59:42.856998, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A terézvárosi hűtlen kezelés - amelyben tizennégy szocialista és szabad demokrata politikust gyanúsított meg az ügyészség - megfejtésének egyik kulcsa maga az értékbecslés volt. Az önkormányzat hosszú évek óta két bennfentes céget bízott meg az eladásra kijelölt ingatlanok értékének megállapításával. Az értékbecslések többségét a Dollar Land, illetve az Unihose végezte. A gyanú szerint a Dollar Land becslései alapján adták el jelentősen áron alul szinte valamennyi Andrássy úti ingatlant, a legtöbbet azonban az Unihose becslései alapján, amely annak a Halmai Katalinnak (MSZP-s önkormányzati képviselő) a családi érdekeltsége, aki a Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt. vezető jogtanácsosaként ellenjegyezte azokat a szerződéseket is, amelyeknél az értékbecslést saját cégük végezte. Halmait ügyvédi visszaélés kísérletével gyanúsítják.
A lapunk birtokába került dokumentumok szerint azonban nem csupán két csókos ingatlanbecslője volt a VI. kerületi önkormányzatnak. Még akkor sem, ha a harmadiknak csak morzsák jutottak a zsíros falatokból. Nevezetesen az Osso Art Kft.-nek, amellyel még 2003. január 2-án kötött "szakmai segítségnyújtás" keretében szerződést az önkormányzat, majd ezt követően a cég számos megrendelést is kapott értékbecslésekre. A mostani ciklusban például tizenhatot, ám a korábbi - a hatóságok által vizsgált - időszakban is számos ingatlan elidegenítésének szolgált alapjául az Osso Art becslése.
Nyilván merő véletlen, hogy a cég székhelyét azon a Vajkay utcai címen jegyezték, ahol a nyomozók a 18 milliós vesztegetési ügyben tavaly januárban lecsaptak - a pénz átvevőjére - Juhász Károlyra. Biztosan az is véletlen, hogy a sajnálatos eset után röviddel a cég több megrendelést nem kapott, sőt két hét múlva az adóhivatal végrehajtást kezdeményezett ellenük. (Azt csupán feltételezzük, papírunk nincs róla, hogy az Osso Art szerződését pillanatok alatt felbontotta az önkormányzat.) A szintén meggyanúsított polgármester, Verók István lapunknak azt mondta, hogy "fogalma sincs, ki az a Juhász Károly", holott 2003-ban maga írta alá a részben Juhászhoz (is) kötődő céggel a megbízási szerződést.
A törvényesség szempontjából ennél is nagyobb gond, hogy az értékbecslőnek - a helyi vagyongazdálkodási rendelet szerint - függetlennek kell lennie, az Osso Art viszont az önkormányzat tanácsadó cége volt, állandó megbízásaiból élt, tehát független sem lehetett. A nyomozó hatóságok dolga lesz kideríteni, hogy az összefonódások az önkormányzat és az értékbecslők között milyen célokat szolgáltak. A gyanú szerint ezek teremthették meg a lehetőségét a hűtlen kezelésnek, a folytatólagosan, jelentős értékre és - jogi szakértőink szerint - bűnszövetségben elkövetett ingatlancsalásoknak.