Bezárt az Ügyfélkapu
Baja Ferenc ötmilliárdos bejelentése után lefagyott a kormányzati informatikai rendszer. Nyitrai Zsolt írásbeli kérdéssel fordult a miniszterhez.
Dátum: 2009-01-23 11:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=127525
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:59:47.667498, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tisztelt Elnök Asszony!
"Mi folyik a Központi Rendszerben?" címmel a Házszabály 91. §-a alapján kérdést kívánok
benyújtani Kiss Péter, Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszterhez.
Kérdésemre a választ írásban kérem!
Tisztelt Miniszter Úr!
Sajtóhírekből értesült az ország arról, hogy a január 20-i adóbevallási határidőt egy nappal
meghosszabbították, hivatkozva a 182/2007 Korm. Rendelet megfelelő passzusaira. Minderre
azért volt szükség, mivel a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszer (röviden csak
Központi Rendszer, vagy KR) hibásodott meg, azaz nem bírta a január 20-ig esedékes 7-féle
adó bevallásához kötődő adózói rohamot. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a Központi
Rendszer nem bírja a csúcsterhelést már most, amikor még nincs is bevezetve a mindenkire
kiterjedő elektronikus azonosító kártya, azaz még messze nem minden természetes és jogi
személy használja adóbevalláshoz a rendszert.
Nehezen hihető, hogy a Központi Rendszer üzemeltetőinek nem volt fogalmuk arról, hogy
január 20-án hányféle adó bevallásának határideje van, és hogy ez hozzávetőlegesen mekkora
forgalmat fog okozni. Ezért nehéz azt is elképzelni, hogy ne tudták volna, hogy a rendszer
teljesítőképességét nem erre tervezték. A kérdés csak az, hogy miért nem erre tervezték, sőt,
hogy miért nem tervezték túl? Ha pedig nem így tervezték, miért nem tudták jóval előre, hogy
mi lesz mindennek a következménye?
Tisztelt Miniszter Úr!
Az infokommunikáció állami kezelése, benne az államigazgatási informatika a
Miniszterelnöki Hivatalban helyet kapott infokommunikációért felelős kormánybiztos, illetve
az irányítása alatt álló, infokommunikációért és e-közigazgatásért felelős szakállamtitkárság
felelősségi körébe tartozik. Az infokommunikációért felelős kormánybiztos egy minapi
nyilatkozatában még pont arról beszélt, hogy micsoda eredményeket értek el az elektronikus
kormányzat szolgáltatásainak fejlesztése területén. Milyen eredmény az, amely az
állampolgárok adatait ilyen megbízhatatlan módon kezeli? Hogyan bízzanak ezek után az állampolgárok a még be sem vezetett, elektronikus azonosításon nyugvó elektronikus kormányzati szolgáltatásokban, amikor a rendszerek a mostani, a későbbiekben várhatónál nagyságrendekkel alacsonyabb forgalmat sem bírják kezelni?
Hogyan lehet ezek után majd a Tisztelt Ház előtt fekvő, az elektronikus közszolgáltatásokról szóló törvényjavaslatban kötelezően, később majd kizárólagosan előírni bárkinek is azt, hogy ilyen megbízhatatlan szolgáltatásokat igénybe vegyen, hogy ilyen minőségű szolgáltatásokra bízza cége működését, vagy egyenesen az életét?
Tisztelt Miniszter Úr!
Hogyan fordulhatott elő az, hogy rosszul méretezték a Központi Rendszer teljesítőképességét,
hogy a már jóval előbb megbecsülhető forgalmat sem volt képes kezelni?
Hogyan és mennyi idő alatt javítják ki megnyugtató módon a hibákat, hogy ez többet ne
fordulhasson elő, tekintve a várható jelentős forgalomnövekedést is? Kik a felelősök a
bekövetkezett hibákért, mennyi időbe telik a felelősség megállapítása? Tisztázottak és
egyértelműek-e ma a felelősségi és jogkörök, illetve milyen lépéseket terveznek a jövőben az
egyértelműsítésekre?
Tervezi-e további intézkedések érvénybe léptetését, a Központi Rendszer teljesítményének és
megbízhatóságának növelését annak érdekében, hogy ilyen esetek ne forduljanak elő a
későbbiekben?
Felbecsülték-e már, illetve tervezik-e annak felbecslését, hogy mekkora anyagi és erkölcsi
kárt okozott az eset, ide értve a tovagyűrűző hatásokat is, különös tekintettel arra, hogy az
állampolgárok bizalma megrendült az államigazgatás intézményeiben?
Vizsgálja-e a MEH a Központi Rendszerben történteket? Milyen időkeretben tervezik a
vizsgálatot, milyen állami szervek bevonásával, és mikor tájékoztatja a közvéleményt a
vizsgálat eredményeiről?
Tervezik-e ezek után felülvizsgálni az elektronikus közszolgáltatásokról szóló T/6767 számú
törvényjavaslat rendelkezéseinek, illetve hatályba léptetésének felülvizsgálatát?
Tervezik-e a 2009 decemberében bevezetésre váró Ügyfélkapu 2 rendszer teljesítmény
paramétereinek újragondolását, a rendszer újraméretezését?
Tervezik-e az elektronikus azonosítást célul kitűző, a 2009-2010-es Akció Tervben tervezett
Európai Uniós program teljes felülvizsgálatát tekintve, hogy ennek megvalósulása esetén a
Központi Rendszer gyakorlatilag működésképtelenné válhat?
Várom Miniszter Úr válaszát!
Budapest, 2009. január 21.
Dr. Nyitrai Zsolt
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség