Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz az országgyűlés elé viszi a hitelszerződés ügyét

Az igazságügyi miniszter által megjelentetett közlemény mindennel foglalkozik, csak a lényegi kérdésekkel nem: sem a hitelszerződés keletkezésének törvényellenes körülményeit, sem pedig az országot zálogba adó kitételt nem említi - jelentette ki Balsai István pénteki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2009-01-23 11:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=127529
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 07:59:49.051999, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A Fidesz az országgyűlés elé viszi a hitelszerződés ügyét (Balsai István)

Már két nappal ezelőtt rámutattunk arra, hogy törvénytelen volt az EU-s hitelszerződés megkötése, és hogy a magyar kormány olyan kötelezettségeket vállalt ebben a szerződésben, mellyel elzálogosította Magyarországot - fogalmazott Balsai István. Ehhez képest két napnak kellett eltelnie ahhoz - fűzte hozzá -, hogy az igazságügyi miniszter reagáljon valamit a felvetésünkre. Azonban Draskovics Tibor egy semmitmondó közleményt jelentetett meg, mely csak azzal foglalkozik, hogy "Balsai István miként riogatja a polgárokat" - tájékoztatott a fideszes politikus.

A képviselő ezután megjegyezte: "a Magyar Távirati Iroda súlyosan inkorrekt és szakmaiatlan magatartása mellett sem mehetünk el. Balsai István elmondta, hogy mind a tegnapi, mind pedig a tegnapelőtti sajtótájékoztatójáról tudósítást adott az MTI, utána azonban megkérdeztek az üggyel kapcsolatban egy nemzetközi jogászt, aki kijelentette: a hitelszerződés megkötéséhez a kormánynak az országgyűlés semmiféle felhatalmazására sem volt szükség. Majd ezt követően a jogász elmondta, hogy nem is olvasta a hitelszerződés szövegét. Miért kérdeznek magyar jogi vonatkozásokkal kapcsolatban egy nemzetközi jogászt, aki még a szóban forgó szerződést sem olvasta? - tette fel a kérdést Balsai István.

A politikus már két alkalommal is tartott sajtótájékoztatót az EU-s hitelszerződéssel kapcsolatban. Ugyanis a magyar kormány és az Európai Unió között megkötött hitelszerződés a nemzetközi szerződésekről szóló törvény értelmében egyértelműen nemzetközi szerződésnek minősül, s így a megkötése előtt felhatalmazást kellett volna kérnie a kormánynak az országgyűléstől. Azonban nem hogy nem kért felhatalmazást a kormány - holott enélkül nem állt volna módjában ebben a kérdésben dönteni -, hanem egyáltalán nem is tájékoztatta a szerződés feltételeiről és körülményeiről a törvényhozást. Ez pedig alkotmány- és törvényellenes - tájékoztatatta a nyilvánosságot szerdai sajtótájékoztatóján Balsai István.

A legkomolyabb probléma a szerződéssel azonban nem is az, hogy alkotmányt sértettek a megkötésével, hanem az, hogy felülírja a magyar jogrendet: a hitelezőknek semmilyen tiltó rendelkezésre, védelmező jogszabályra, nemzeti ereklyére nem kell tekintettel lennie abban az esetben, ha az ország nem tudja visszafizetni a felvett kölcsönt - fogalmazott Balsai István.

A politikus a mai napon kijelentette: mindenképpen az országgyűlés elé fogják vinni az ügyet.

Milyen következményei lesznek annak, ha bebizonyosodik: valóban törvénysértés történt? - hangzott az egyik újságírói kérdés. A politikus elmondta: ez az Alkotmánybíróság felülvizsgálatát fogja maga után vonni, és remélhetőleg lesznek személyi konzekvenciái is.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1486, 'source_type': 'media', 'source_id': 2332, 'target_type': 'article', 'target_id': 86623, 'relation_type': 'describes'}