Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szűcs Erika és a nyugalom

Inzultálta az egyik tévéstábot Szűcs Erika szociális miniszter, amikor rosszallását fejezte ki amiatt, hogy beengedték a forgatócsoportot az MSZP új székházának szombati avatójára.


Dátum: 2009-01-25 10:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=127577
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:00:04.065284, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A sajtó számára meghirdetett párt-eseményen Szűcs Erika miniszter inzultálta az egyik tévéstábot, rosszallását fejezve ki, hogy beengedték őket az eseményre. "Szeretnék nyugodtan lenni" - mondta, felszólítva a stábot, hogy menjenek el onnan.

Miután a családi pótlék elvételének felvetésén kívül más érdemi intézkedés nem fűződik Szűcs Erika miniszter nevéhez, a magunk részéről támogatjuk, hogy Szűcs Erika végre "nyugodtan lehessen", miniszteri felelősség nélkül, csendes nyugdíjas éveiben - fogalmaz közleményében Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője.

Kapcsolódó elemek