Hongkong - újabb "mellékhatás" a diszkrimináció
A halálos áldozatok és a növekvő számú megbetegedések mellett a rejtélyes akut légúti szindróma (SARS) terjedése Hongkongban a legkülönbözőbb területeken mind erőteljesebb diszkriminációhoz vezet. Vasárnapi értesülések szerint az egykori brit koronagyarmaton, a kínai városban a szállodák többsége nem hajlandó vendégeket fogadni Kínából, ahonnan az atípusos tüdőgyulladás kiindult, de már a hongkongi polgárokkal szemben is növekszik a bizalmatlanság.
Dátum: 2003-04-06 10:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9028
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:11:16.303305, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az orvosok egyre nagyobb számban utasítják el a járványos betegség egyik fő tünetének számító magas láz által gyötört páciensek kezelését, hacsak nem rendelkeznek olyan kórházi igazolással, hogy a láz nem SARS-vírus következménye. A Reuters pedig arról számolt be, hogy a hét végén az egyik temetkezési vállalat elutasította a tüdőgyulladás egyik áldozatának eltemetését.
"Egyre nagyobb számban fordulnak elő különböző diszkriminációs intézkedések, mint ahogy növekszik a megkülönböztetés miatti félelem is" - nyilatkozta a hírügynökségnek Anna Wu, a hongkongi Egyenlő Lehetőségek Bizottsága elnevezésű szervezet elnökasszonya. A bizottsághoz már több mint száz ilyen jellegű panasz érkezett, amelyek egyaránt a betegek, valamint családtagjaik és barátaik elleni diszkriminációról tanúskodtak - közölte az elnök.
Az akut légúti szindróma vírusa az elmúlt év végén ütötte fel a fejét Kínában, míg Hongkongban idén jelentkeztek az első fertőzések. Általános vélekedés szerint a járvány Kínában kezdődött és hamar áterjedt Hongkongra, majd más országokra is. Az úgynevezett atípusos tüdőgyulladás eddig világszerte mintegy 90 halálos áldozatot követelt, és 2500 körül van a megbetegedések száma.
A hétmilliós Hongkongban a hatóságok eddig húsz halálos áldozatról, s mintegy 800 fertőzöttről számoltak be.
MTI - fidesz.hu