Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Génkezelt növényekből elbomló műanyag

A köles egyik változatát igyekeznek amerikai kutatók génmódosítással rábírni arra, hogy műanyag alapanyagot termeljen. A PHB nevű vegyületet a magvak tartalmazzák, s a belőle előállított műanyag nagy előnye, hogy idővel elbomlik, nem szennyezi tovább, s nem is mérgezi a környezetet.


Dátum: 2009-01-26 10:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=127647
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:00:30.050812, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Massachusetts-ben működő amerikai Metabolic biotechnológiai vállalkozás géntechnikusai ezért kitartóan kísérleteznek a természetben elbomló műanyagoknak növényekből való előállításával. Ezek - szemben a petróleum alapanyagúakkal - nem terhelnék a környezetet és nem veszélyeztetnék az egészségünket.

Egy másik vállalat, a Monsanto ugyan már a 90-es években is gyártott repcéből ilyesféle anyagokat, de csak laboratóriumi, melegházi környezetben. A Metabolic kutatói viszont - mint honlapjukon állítják - a vékonyszálú, száras, vesszős kölesből (panicum virgatum) igyekeznek a műanyagokéhoz hasonló tulajdonságú, de elbomló, nem mérgező alapanyagokat "termelni". A növény génjeit úgy módosították, hogy magvaikban PHB, azaz polihidroxi-butirát keletkezzék, mert az a kiinduló anyaga lehet a műanyagok jó tulajdonságaival bíró, de nem mérgező és elbomló használati eszközeinknek.

A génmódosítás hatására a növényekben PHB csomócskák keletkeznek, magosodás indul el. A múlt évben már nagyobb területeken és a szabad természetben termeltek génmódosított füveket. A Metabolic vezető géntechnikusa, Kristi Snell asszony 2008 végén már bemutathatta az első ilyen alapanyagot. Ez természetesen messze van a már ipari anyagként gyártható, fóliákban és hőszigetelő táblákban egyaránt használhatótól, amelynek a kereskedelmi forgalomba kerülését a jövő évtized közepére tervezik.

Kapcsolódó elemek