EU: Izrael is segítse a gázai újjáépítést
Az Európai Unió szerint Izraelnek is be kell szállnia a gázai újjáépítés költségeibe - mondta Benita Ferrero Waldner, külkapcsolatokért felelős biztos Brüsszelben. A palesztin külügyminiszter szerint folytatódnak az izraeli tisztek elleni, háborús bűnök miatt indított perek akkor is, ha Izrael jogi védelmet ad a felelősöknek.
Dátum: 2009-01-26 13:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=127663
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:00:36.190954, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az izraeli kormányfő vasárnap jelentette be, hogy a gázai hadműveletben részt vett katonáknak nincs mitől tartaniuk, mert állami védelmet kapnak. A palesztin hatóság Brüsszelben tárgyaló külügyminisztere szerint ez csak olaj a tűzre.
"Egy ilyen döntés nem gátolja meg a különböző szervezeteket és országokat abban, hogy folytassák a jogi eljárást. Sok ilyen kezdeményezés indult az elmúlt napokban, és szerintem a közeljövőben újabb perek indulhatnak" - mondta Rijad Al-Maki, palesztin külügyminiszter.
A tárgyaláson részt vevő egyiptomi külügyminiszter szerint februárban rendeznek adományozó konferenciát a palesztinok megsegítésére. A károk összesítése még folyamatban van, de palesztin források 1,4 milliárd dolláros összegről beszélnek.
"Természetesen azt szeretném, ha Izrael addig is fizetne a károkért. De egyelőre túl korai lenne az összegről beszélni" - közölte Benita Fererro-Waldner, az unió külkapcsolatokért felelős biztosa.
Gázában 26 ezren maradtak otthon nélkül a bombázások miatt. A középületek és iskolák nagy részét is újjá kell építeni, csakúgy, mint a megrongálódott elektromos és vízhálózatot.