Nevezzék meg az Audi-vásárlás felelőseit!
A Pénzügyminisztérium felügyelete alá tartozó Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) vásárolta meg a 14 millió forintot érő Audi A6-ost Veres János pénzügyminiszternek. Ezzel a trükkel sikerült megkerülni a minisztériumi közbeszerzésekre vonatkozó központosított közbeszerzési rendszert. Az autó motorja 3 ezer köbcentis, extra felszereltségű, Veres szakállamtitkárának, Kovács Álmosnak pedig egy 8 milliós Volkswagen Passatot vásároltak - tájékoztatta az újságírókat a Pénzügyminisztérium épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján Koszorús László.
Dátum: 2009-01-26 13:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=127666
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:00:37.400197, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mára kiderült, ismét hazudtak - jegyezte meg Koszorús László, aki szerint újabb megszorítások, és a családi pótlék megszigorítása közben pofátlanság 14 millió forintért gépkocsit vásárolni a miniszternek. Mint folytatta, tudatosan rejtegették a vásárlást, a törvény megkerülésével. Ezzel kapcsolatosan arra hívta fel a figyelmet a fideszes országgyűlési képviselő, amennyiben Gyurcsány Ferenc nem tudja, mi zajlik a minisztériumokban, akkor alkalmatlan posztja betöltésére, ha mégis, akkor pedig ismét hazudott.
Egy olyan miniszter, aki válság idején vásároltat luxusgépkocsit magának nyilvánvalóan méltatlan az emberek bizalmára - fogalmazott Koszorús, aki arra szólította fel a kormányt, fejezzék be a további hazudozást és trükközést, nevezzék meg a felelősöket. Azt, hogy ki adta az utasítást, és ki hozott döntést a vásárlásról - fűzte hozzá.
Azon újságírói felvetésre, mely szerint 300 ezer kilométert futott autókat le szoktak cserélni, Koszorús László úgy reagált: a BKV buszok, vagy más önkormányzati járművek esetében sem szokták betartani ezeket a szempontokat.