Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nehezen, de megfékezhető a globális felmelegedés

Ha 2030-ra sikerül 70 százalékkal csökkenteni az üvegházhatást okozó gázok, elsősorban a CO2kibocsátását, akkor mintegy 2 Celsius fokon belül tartható a légkör felmelegedése - vélekedik Brüsszelben közzétett tanulmányában a McKinsey stratégiai és technológiai tanácsadó cég.


Dátum: 2009-01-27 11:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=127730
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:00:59.143175, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ahhoz viszont - teszik hozzá -, hogy 2030-ban az egyébként várható 70 helyett csupán 23 gigatonna szén-dioxid kerüljön a levegőbe, késedelem nélkül hozzá kell látni a kibocsátáscsökkentő programok megvalósításához, mégpedig globális összehangolás mellett. Ebben az esetben a káros gázok légköri részecskekoncentrációja nem lépi majd túl 480/milliót, ami a számítások szerint mintegy 2 Celsius fokban maximálhatja a levegő felmelegedését.

A jelentés szerzői úgy vélik, hogy a kibocsátáscsökkentés összesített potenciáljának legnagyobb komponense - 40 százaléka - az energiafelhasználás hatékonyságának növelésében rejlik. A lehetőségek másik nagy csoportját az alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó energia-előállítás - szél- és napenergia, biomassza, vízi és geotermális energia - jelenti. Vannak tartalékok a szén-dioxidot "csapdába ejtő" és föld alatt tároló technológia kifejlesztésében, valamint az erdőpusztulás megállításában, visszaerdősítésben is, az erdők ugyanis jelentős szén-dioxid-megkötők.

A McKinsey számításai szerint 2020-ban globálisan mintegy 530, 2030-ban 810 milliárd eurót kell fordítani kibocsátáscsökkentő célú beruházásokra. Ha sikerül a leginkább költséghatékony megoldásokkal elérni a kibocsátáscsökkentési célokat, akkor - figyelembe véve az energiafelhasználás visszafogása révén megspórolt kiadásokat is - a kibocsátáscsökkentési teendők nettó költségigénye nem fogja elérni évente a GDP egy százalékát.

Kapcsolódó elemek