Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Blikk: Veres arcpirító válaszai


Dátum: 2009-01-27 11:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=127735
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:01:01.134231, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Meglepő, néha talán arcpirító válaszokat adott a Blikknek Veres János pénzügyminiszter, amikor a Blikk azt szerette volna megtudni tőle, a gazdasági válság közepén miért vásároltatott magának kerülő úton új luxusautót.

Mint azt hétfőn megírtuk: Veres Jánosnak a tárcája alá rendelt Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságán (VPOP) keresztül, a minisztériumoknak kötelező központosított közbeszerzést megkerülve vásároltak 14 millióért egy Audi A6-ost.

Íme a miniszter szó szerinti válasza: "- A szolgálati gépkocsi közbeszerzési eljárással volt beszerezve, ilyen eljárás a VPOP-nél volt az év közben (...) ennek révén számottevően olcsóbban szerezhettük be a járműveket, mint egyébként a piaci ára lenne ugyanazon járműveknek." Arra, hogy álláspontja szerint etikus eljárás volt-e a VPOP-n keresztül autót vásárolni - emlékezetes, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a tárcáknál a válság hírére befagyasztotta a luxuskiadásokat, így az új autók vásárlását is, a miniszter azt felelte: "A VPOP eljárása teljesen szabályszerű volt. (...) Meglehetősen kellemetlen helyzetek is előfordultak az (előző - a szerk.) autó használata során. Volt arra példa - miután az autó 300 ezer kilométert futott, ezért nem volt olyan műszaki állapotban, hogy bírta volna a folyamatos használatot -, külföldi vendéggel is kellett csereautóról gondoskodni."

A minisztérium korábban azzal védekezett, hogy még a válság előtt, augusztusban szerezték be a kocsit. Ez azonban nem állja meg a helyét: bár az autóra vonatkozó ajánlati felhívás szeptember 1-jén jelent meg a közbeszerzési értesítőben, magát a szerződést csak október 10-én kötötték meg, napokkal azután, miután a válság elérte Magyarországot, és a tőzsde zuhanásba kezdett.

A kiírás említést sem tesz a Pénzügyminisztériumról, abban kifejezetten az szerepel, hogy a VPOP számára vásárolják a kocsikat. Veres János a vásárlással kapcsolatosan hozzátette: új autója jó vétel volt, mivel kétharmados áron jutottak hozzá: ezek szerint a VPOP-n keresztül 14 milliót fizettek ki a 21 milliós kocsiért. A VPOP-n azt mondták: csak a PM nyilatkozhat a beszerzésről.

Kapcsolódó elemek