Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jótékonysági buli a vak gyermekekért

A Moulin Rouge-ban tartott sajtótájékoztatót Nyitrai Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője és több, a szakma által elismert lemezlovas, Voksán Virág, DJ Newl, Spigiboy, 5Vös és Náksi.


Dátum: 2009-01-27 12:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=127742
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:01:03.752511, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nyitrai Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője december végén írásbeli kérdést intézett Bajnai Gordon gazdasági miniszterhez "Bárki lehet lemezlovas?" címmel. A képviselő szerint az előadói szakma presztízsét sodorta veszélybe a gazdasági tárca 2006 szeptemberi rendelet-módosítása, amely alapján a vendéglátóhelyek alkalmazhatnak olyan lemezlovasokat is, akik nem rendelkeznek DJ-vizsgával. Ez korábban kötelező volt a tevékenységhez.

A kérdést a sajtó egy része és a kormányszóvivő egyaránt bagatelizálni próbálta, komolytalan színben tüntette fel. "Ez azonban nem helyes" - szögezte le Nyitrai Zsolt, rámutatva: ez egy komoly szakmai kérdés.

A Fidesz operatív igazgatója arról is tájékoztatta a sajtó képviselőit, február 6-án a Stúdió nevű szórakozóhelyen - ahol a DJ-válogatott fog zenét keverni - jótékonysági bulit rendeznek, melynek bevételeit a Vakok Batthyány László római katolikus gyermekotthona kapja.

DJ Spigiboy arra hívta fel a figyelmet, nem a vizsgát akarják visszaállítani, hanem egy új szabályozást szeretnének elérni. Mint emlékeztetett, két és fél éve küzdenek a problémával, és örömmel konstatálta, hogy végre napirendre került a kérdés.

* * *

"Magyarországon óvatos becslések szerint is jó néhány százezer fiatal látogatja egy-egy hétvégén a különböző szórakozóhelyeket. Javítsanak ki, ha tévedek, de talán a szülők számára sem közömbös, hol, mikor, milyen körülmények között, biztonságban tudhatják-e gyerekeiket az éjszakában, felelősséggel viseltitek-e bárki is irántuk ebben az időszakban. Tévedés ne essék, senki sem gondolja azt, hogy egy diszkós felelőssége, a fiatalok nevelésében vállalt szerepe egyenértékű lenne a szülőével vagy a tanáréval. De a befolyása ugyanakkor sokkal nagyobb is lehet: míg az iskolába járás egy "kötelező rossz", addig a diszkóba önként és (szó szerint) dalolva mennek a fiatalok, és a diszkós utasításait ("tedd fel a kezed", "told le a gatyád", stb.) mindig lelkesebben követik, mint a tanárét ("tanuld meg Burkina Faso fővárosát!" - egyébként Ouagadougou).

És valóban, a fiatalok saját magukért is felelősek, ahogy azt most bizonyára rögtön rávágná bármely mértékadó liberális gondolkodó. De ahogy a jelenlegi kormány, nagyon is üdvözlendő módon, alapvető elsősegélynyújtási ismereteket kíván kötelezővé tenni a tanulók számára az iskolában, ezzel is erősítve saját felelősségüket, milyen furcsa, hogy azokra nézve, akik komoly befolyással bírnak a fiatalokra, ráadásul ezzel pénzt is keresnek, viszont semmilyen felelősség, követelmény nem vonatkozik.

Több száz, adott esetben több ezer fiatal előtt rendszeresen megmutatkozni igenis felelősségteljes pozíció, és aki ezt a felelősségérzetet nem hozza magával otthonról, azt igenis meg kell erre tanítani, és számon kell rajta kérni.

Senki sem gondolja azt, legkevésbé a Magyar Lemezlovas Egyesület sem, hogy bármilyen bizottság, állami vagy egyéb bürokratikus szervezet lenne hivatott eldönteni, hogy ki a jó diszkós és ki nem. Ezt valóban a piac, a közönség dönti el.

Bizonyos alapvető szakmai, zenei, technikai, biztonsági, etikai, stb. alapismereteket azonban igenis el kell sajátítania valakinek ahhoz, hogy erre a pályára léphessen. Nem azt kell megmutatnia, össze tud-e mixelni két zenét, hanem azt, hogy emberileg egyáltalán felkészült-e, ismeri-e a tevékenységére vonatkozó jogi szabályozást, tisztában van-e vele, hogy felelős azokért a fiatalokért, akiket szórakoztat stb. És ez messze nem csak szakmai, hanem társadalompolitikai kérdés is.

Ezért is fogadta a Magyar Lemezlovas Egyesület nagy örömmel, hogy a politikai élet szereplői közül valaki végre hajlandó volt törekvéseinket a megfelelő súllyal kezelni, és nagyon szomorúnak tartjuk, hogy a kormány válasza, illetve a sajtó reakciói elbagatellizálva, komolytalan színben tűntetik föl Nyitrai képviselő úr kérdését. A miniszter válaszában pedig egész egyszerűen csúsztatások vannak: nagyon messze áll ugyanis a valóságtól, hogy a vizsgakötelezettség eltörlését a DJ-k kérték volna.

A vizsga eltörlését az a néhány - vizsgával természetesen nem rendelkező - a budapesti underground klubéletben tevékenykedő önjelölt lemezlovas valóban támogatta, akik jó barátságban vannak néhány, ugyanezen szubkulturális körbe tartozó újságíróval, és akik így közösen könnyen megtalálták az utat az akkori, szintén ezzel a szubkulturával szimpatizáló gazdasági miniszterhez, Kóka Jánoshoz. A jelenlegi miniszter, Bajnai Gordon minden bizonnyal jóhiszeműen jár el, amikor elődje indoklását fenntartások nélkül elfogadja, mi azonban nagy örömmel vennénk, ha alaposabban tájékozódna a kérdésben, szívesen segítünk is neki.

A DJ-társadalom túlnyomó többsége ugyanis támogat valamiféle reális szabályozást a kérdésben, nem csak szervezetünk közel 400 fős tagsága, de a további lemezlovasok is.

Azzal természetesen egyetértünk, hogy egy komolytalan vizsgának semmi értelme, és eképpen a megszüntetést megelőzően az Index tényfeltáró riportja jól mutatatta be a valóságot: az akkori vizsga és tanfolyam abban a formában tényleg inkább vicces volt, a valóban szükséges ismeretek jelentős részét nem adta át, nem követelte meg a viselkedéskultúrára vonatkozó alapvető emberi elvárásokat stb. Viszont valakik eldöntötték, hogy az illető jól mixel-e vagy nem. És természetesen nem volt olcsó a vizsga sem, amit ráadásul - és a miniszternek ebben is igaza van - "egy jogszabályi alapok nélküli sajátos intézmény", az Országos Szórakoztató-zenei Központ bonyolított le.

Természetesen attól még lehet valaki jó diszkós, hogy nincs vizsgája, mint ahogy jogosítvány nélkül is lehet valaki kiváló Forma-1-es pilóta. De közúti forgalomba akkor sem mehet, mert nem ismeri az elsőbbségadás táblát. Tanuljuk meg a táblákat, utána győzzön a tehetség, döntsön a piac!

Készséggel működünk együtt minden politikai erővel, amely felelősséget érez nem csak a szakmánk, hanem a velünk kapcsolatba kerülő fiatalok és szüleik felé is. Várjuk a kormány ezirányú egyeztető szándékát - mint ahogy azt már két évvel ezelőtt is vártuk (volna)."

(A szerző a DJ Szövetség - Magyar Lemezlovas Egyesület elnöke)

Kapcsolódó elemek