Sztrájk lehet a BKV-nál
Egy lehetséges sztrájk megtartásáról egyeztet a BKV tizenegy szakszervezete, mert a cég vezetősége nem fogadta el az érdekképviseletek követeléseit - közölte Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnökhelyettese kedden.
Dátum: 2009-01-28 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=127802
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:01:23.621159, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A BKV vezetősége a szakszervezetek "megállapodás-tervezetének" öt pontjából négyet elutasított, így folytatják a vállalat átalakítását és a HÉV kiszervezését is - mondta.
Gulyás Attila úgy fogalmazott, hogy "nem fogadjuk el a BKV válaszát"; a szakszervezeteknek egy lehetősége maradt: megkezdeni az egyeztetéseket egy lehetséges munkabeszüntetésről, amely elsősorban a metró-, a HÉV-, a villamos- és a trolibusz-ágazatot érintené.
A BKV kedden azt közölte az MTI-vel, hogy a cég vezetése folytatja - a szeptember elején nyilvánosságra hozott stratégiának megfelelően - a vállalat átalakítását. A közlemény szerint a jelenlegi helyzetben az egész vállalatot érintő radikális reformra van szükség azért, hogy a társaság működése hatékony legyen, a felelősségek és hatáskörök tisztán elváljanak egymástól.
A BKV Zrt. továbbra is kész együttműködni az érdekképviseletekkel annak érdekében, hogy a sztrájk elkerülhető legyen - olvasható a főváros közlekedési cégének közleményében.